Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1900

50 szonya, felesége (Terentia) rejlik ez álnév alatt. (Bartal.) Ha e feltevés elfogadható, e költemény ismét csak Horatius gyengédségének bizonyítéka, melylyel nem csak Maecenas személye, hanem mindazok iránt viselkedett, akik ennek szivéhez közelebb állottak. A 11. k. 20. darabját is Maecenasnak szenteli a költő, bár az egy megszólításon kivül : Dilecle Maecenas (7.) nincs szó a bőkezű pártfogóról. Horatius örök nevet jósol itt magának, szinte érzi már, hogy Apollo kedves madarává, hattyúvá változik, berepüli az egész világot, nevét ismerik, a merre csak a betű ismeretes leszen. (V. ö.Petőfi: Jövendölés.) Az egész költemény e melleit a költő gyengéd figyelméről tanúskodik : azt a darabot, melyben önmagának halhatatlanságot jövendöl, csak Maecenasnak ajánlhatja, kinek nagylelkű pártfogása folytán élhetett csak a múzsáknak. A 111. k- 8. ódájának Bartal helyesen Az agglegény ünnepe cimet adja. Március elsején ünnepelte ugyanis Róma a házasok ünnepét, a Matronaliakat. Tudjuk, hogy Horatius sohasem nősült meg, de mikor egész Róma ünnepel, neki is kell valami cím, hogy jó napot töltsön. E nap éppen évfordulója annak az eseménynek, hogy sabinumi birtokán majdnem agyonütötte egy ledőlt fa; (Od. II. 18.) szerencsés megmenekülése emlékére ünnepel tehát a költő s víg poharazásra hívja a nagy műveltségű Maecenast, kiről itt mondja : Docte sermones atriusque linguae, (5.) 8 kit arra biztat mulatozás közben, vesse el gond-