Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1900

37 Horatius e sorokban örök emléket emelt egyszerű, de mégis művelt lelkű atyjának s egyúttal a maga jellemének is egyik legszebb vonását örökítette meg: a gyermeki szeretet és hála utánzásra méltó nemes példáját. Ezt foglalja magában a satira tárgyalása. (45—100.) A befejezésben pedig azt az életbölcseleti elvet fejtegeti, melyet más költeményeiben is hangsúlyoz, hogy az előkelő származás, magas hivatal csak kényelmetlenséget, gondot okoz, míg az egyszerű életmód nyugalmat, boldogságot nyújt. (100—131.) E nevezetes satiráját Horatius röviden Maecenással való megismerkedése után, tehát Kr. e. 37-bei

1 irta, hogy minél előbb kifejezésre juttassa szivének érzelmeit, metyeket a költők nagylelkű pártfogója iránt táplált. A nyegle kapaszkodók egész raja szeretett volna Maecenas kegyeibe jutni, de az ő házában más volt az élet ; nem a hízelgés, áskálódás, hanem a személyes érdem nyitotta meg Maecenas palotáját. Igen szépen világítja meg Maecenas gondolkodás-módját, az igazi tehetség és üresfejű tolakodó megbecsülését érdeme szerint az I. k. kilencedik satiníja, mely egy tolakodó versírót rajzol, ki Horatiushoz szegődik amint ez a Via Sacran sétál s a kit a költő sehogy se tud nyakáról lerázni. Végre kibökkenti nagy ragaszkodásának okát : Maecenas kegyébe, társaságába szeretne jutni s kéri Horatiust, ajánlja őt be a költök nagy pártfogójánál s ha ö is bejút oda, ket-