Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1900

10 dicsér és fejedelmileg jutalmaz. Melléje áll a kor dicső alakja Maecenas, a nemes lovag, ő a közvetítő az imperátor és a szellem köztársasága között. Az ö pártfogásuk alatt, énekli meg Vert/iüiis ;> római nemzet mondai megalapítóját, a Trója üszkei közül menekülő Aeneast, írja bájos idj'lljeit Theokritos nj*omán s oktatja nemzetét az elhanyagolt föld mi vei és felkarolására Georgicaiban. Maecenas adja meg a módot, hogy a római lyrikusok fejedelme, Horatius kezébe vegye a lantot s elzengje rajta a formatökély legmagasán álló ódáit s megalkossa korát híven jellemző satiráit és leveleit. Ugyancsak Maecenas biztatja Properliust is éneklésre. A legifjabb nemzedék M. Vallerius Messala köré csoportosul, e csoportból Albins Tibullws szerzett magának örök nevet bánatos hangú elegiával és Ovidius a római költészet legtöbb oldalú és legtermékenyebb vatese szerelmi dalaival, heroidáival, leveleivel és Metamorphosisával. Szóval, mintha a múzsák a Helikonról Maecenas gyönyörű kertjeibe s a hét halom berkeibe vonultak volna, ide csalogatják a költőket, versirókat, kik között kétségtelenül sok volt a hivatástalan kontár, de a jelesek müvei annál becsesebbek. A hivatottak legelsői között díszes hely jutott Q. Horatius Flaccusnak, aki felismerte korának fogyatkozó erényeit ós nagv hibáit s ezek emlékét örökíti meg műveiben, aki hivatásának tudatában büszkén mondhatta magáról és müveiről : Exegi monumentum aere perennius (Od. III. 30.) (Erénél maradandóbb emléket emeltem magamnak.)