Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899

M nak két verse foglalkozik. Mindakét vers 1785-ben kelt, Fiü'eden. Az első párrímes Sándor-vers, a másik disticlion. Az első célzásokat tesz arra a támadásra, melyben Révai B. Szabótól részesült. Azután felpanaszolja, liogy a mag}

7arok elszoktak anyanyelvüktől és sajátos felfogással menti II. József nyelvrendelését, mert: „Elhigyd, a felség is, hogy a minapába Német szót parnncsolt a magyar szájába: Nem a magyar nyelvet akarta pnsztítni, Hanem a deákot németre fordítni." Aztán vigasztalja, hogy hátha nem is magyar volt, ki öt megbántotta s kérdi: „Mit vétett egy kedves hazáját szerető ? Egy alélni kezdett nyelvét élesztgető ?" A második vers kesereg a majdnem teljesen elalélt nemzeti nyelv sorsa felett, mert még az igaz magyar is fél »szivire venni baját«. Az egyik idegen szókkal rontja a nyelvet, mint Kalmár; a másiktól azért fél, mivel „ . . . nyelvet ront versét befejezve midőnnel Dávid (hogy ha talán jól jut eszembe) Szabó." Azért buzdítja Révait, mint igaz magyart: „írj, édes magyarom ! irj és sok néma magyarnak Hallasd megkötözött angyali nyelve szavát. Nógasd a verset, sőt néha jutalmat is ígérj : Biztatgasd az erőst és, ha ki gyenge segítsd. Nemzeted ezt néked meg fogja köszönni sokára." Berzsenyi felléptéig, ki maga is mesterének vallotta "Oírdgot, ez volt a klasszikai iskolának 4*