Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899

bú legjelesebb költője. Az elismerés koszorúját sok költőtársa sietett homlokára tenni, kik közül a legelsők egyike volt B. Szabó Dávid, Virágnak hív barátja, ki négy meleg hangú költeményben zengi költőtársának érdemeit. Első verse, »N. T. Virág Benedek királyi tanittó úrhoz« c. visel, Virág nevenapjára készült, mikor még »túl az országos Dunán első kiiáh

7ink megromlott lakóhelyin* pengette »könyvével ázott lantja húrjait*. Valóban Virág a mit dalolt, szívéből vette, lelkének húrjain előbb mélyen átérzette. Azért akarja B. Szabó is Virág fejét virággal ékesíteni, mert »merő virág akármit énekel«. Ezért a Párna ssus hegyén »aranybetükkel írták fel nevét a kilenc leányok a jeles költők közé«. A 90-es évek felbuzdulása hamar véget ért. A szép álom szétfoszlott. A világ, a nyelv, ruha, a szív mind mások, még az erkölcs is »megcseréltetett«. A nemzetietlenség fájt a költőknek. Virág ezt ostorozza lelkes ódáiban s erre céloz B. Szabó egy másik versében, hol kérdi: „(Valljon miben foglalja most magát, miről Zeng lantja ? Nemzetének újult hajnalán Örvend-e ? vagy nyög, mint az árva gerlice, Nagy őseinknek bészakadt sirhalmain? Itt hullat ázott szeme keserves harmatot; Itt tölti bé panaszszal a kemény eget. . . . Mennyiszer siratta már Székes-Fehérvár dőledékeit.)" De a szomorú változásnak, a setétségnek magunk vagyunk okai, mert éles kardjainkkal egymásra rontottunk, mig az ellenség nevetett.