Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899

46 Kit minden ép eszű magyar tisztel, becsül, S örömmel emlegetni fog mindenha majd Még a jövendőbéli századokban is!" A IV—V. részben már biztatja, hogy fogja hatalmas tollát és rajzolja le tetőtől talpig. Hadd legyen minden patvarkodónak közneve, félelme, csúfja a Vadóci név, mert »sunt certi denique fines«. A rossz, garázda nyelvű emberen bosszút kell állani, mert a hamis vád és koholt hír hamar talál hitelt, a rágalmazó nj'elv pedig követőt. Bacsán}

Ti ezt az igaz baráti érzést B. Szabó halála után, a külföldön is megőrizte. Innen küldi kesergő versét barátja sirhalmára s kéri a költészet múzsáját, hogy kössön koszorút a külföld virágaiból s lássa meg még egyszer a magyar világot. Az egyik koszorút tegye le B. Szabó sírjára: „S elérkezvén oda, hol Komárom vára Büszkén emelkedve néz a két Dunára, Szállj haladék nélkül Virt kies dombjára S borulj le barátom gyepesült halmára." A múzsa elindul a messze idegenből, Bacsányi menedékhelyéről s költője nevében folytatja a mély érzéssel és igaz bánattal telt elegiát: „Kedves régi társam boldogult árnyéka ? ímhol társad végső szives ajándéka . . . Maradjon áldásban szent porod hajléka, Dicsekedjék azzal Virt egész tájéka;" (A magyar költő. II. r. 1—2. én.) Az a jelige, melyet Propertiusból választ, »mollia, Pegasides, vestro date serta poetae«, az ő szép költeményéhez is igen illik. Ily gyengéd