Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899

40 ezeknek, hogy tudunk egyet-mást Ányos elefánti remeteségéről, Barcsay hadakozásárúi, vágyairól, s többeknek a költészetről táplált nézeteiről. III. Azt a szives, mondhatni eszményies barátsá­got, mely a franciás iskola tagjait oly szoro­san fűzte össze, az ó-klasszikai iskolának tag­jai mintegy testamentumban örökölték. A büszke, veszekedő természetű Rájnist, kivéve, kiről sem kortársai, sem a későbbi költők versei nem szól­nak nyiltan, a többiek mind részesülnek költőtár saik elismerésében. Az uj irány megalapításának egész érde­mét rendesen B. Szabó Dávid nevéhez füzzük, pedig Szilvesztertől a XVIII. század derekáig eső kísérleteket nem számítva, Molnár János az, kinek »Régi jeles épületek« c., 17G0-ban megje­lent munkája a klasszikus verselés megkedvelte­tése érdekében nagyon sokat tesz. Négyesi László szerint Molnár »maga nem lóvén költő, nem jár­hatott elül vonzó példával.« Ezzel szemben halljuk, mit mond Révai, a klassz, iskola egyik oszlopos tagja, XI. alagyá­jában. „0, mi igen szeret én szivem, mely nagyra beesüllek, Tudjad, hogy sokkal tartozom én teneked. Tudja magyar haza is, soha el nem hallgatom én azt: Általam is terjed messze világra neved. Mert nekem utmutatóm Magyar új Helikonra te voltál, Es oda, hogy mi nyomon menjek, előre menél." Majd megemlíti, mily nagy nehézségekkel

Next

/
Thumbnails
Contents