Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899

81 gasztalják az eszményi barátság áldásait, buzdítják, lelkesítik egymást. Elmélkednek a költészet mivoltáról, a költő sorsáról és nemes feladatáról a haza állapotáról, az emésztő harcokról, melyek ben a franciás iskola több tagjának is volt része. Jellemző Bessenyei György keresztényies gondolkodására, nemesen érző szivére az a költői levél, melyet {Barcsa? ábra^ám-nak irt. Azt kívánja ebben, hogy: „Szivünknek érzési fűzzék szárnyainkat, Barátság éleszsze mozgó ajakinkat. Világunk lármáját, mi haszna, kergetjük, Végét, sem kezdetét, látod, nem érhetjük. Földünknek bölcseit eleget forgatom, A természet szavát már régen hallgatom ; Es végre felleltem, hogy józan törvényünk, Akármit gondolunk, csak örök Istenünk." íme mint tépelődik a felvilágosultság hatása alá került, alapjában vallásos érzésű költő, az emberiségnek örökké megfejthetetlen kérdések megoldásán. Bevallja, hogy a természet »szava« csak természetes világosságot nyújt, rnelylyel az Isten titkainak mélységeibe behatolni nem lehet! be kell ismernie, hogy csak Istennél van az ut és igazság. Az epistola második fele egészen a jó poétáról elmélkedik s azt egy gyönyörű hasonlatban a fülemülével veti e^vbe. Az is, ez is a természét ösztönzésére énekel; az „Kedvei közt, tudjuk, oly soká zengedez, Hogy végtére nyelvén vére is csergedez ...