Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899

22 „Magányos fa vagyok, melyre villám szakad, Melyet vihar tördel, — de legalább szabad Levegővel élhet!" Könnyebb volna a hontalanság keserű kenyerét ennie

; ha tudná, hogy legalább hona szabad, de igy csak e szomorú vigasztalás marad számára. Eljutottunk ezzel a régi magyar irodalom határára. A mit eddig láttunk, az jóformán mind az egymás iránt való hódolatból fakadt s az elismerés meg a dicsőítés tiszta hangját semmi csipkedés, semmi birálat nem zavarta meg. Egészen máskép áll a dolog az új magyar irodalomban, különösen az u. n* németes iskolában. Itt már nem a puszta dicsöités hangja üti meg fülünket; a virágok mellett már nem egy szúró tövissel is találkozunk. A kritika a költői termékekben is tért foglal. II. Ismeretes, hogy irodalmunk újjászületését az u. n. franciás iskolától, helyesebben f^essenvei Q^örgv fellépésétől szoktuk számitani, mikor a modern, nyugateurópai eszmék mind jobban behatolnak műveltségünkbe, irodalmunkba. Ennek az iskolának s vele az uj magyar irodalomnak meginditója Bessenyei, kit az u. n. francia felvilágosultság eszméi át-meg áthatottak s ki ez eszméknek Írásaiban kifejezést is iparkodott adni. Ányos hat évre az Ágis megjelenése után keresi fel Bessenyeit első levelével. Még akkor a két költő nem ismerte egymást személyesen. E