Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1899

23 levélben Ányos felajánlja barátságát Bessenyeinek. Második levele a gvermektanitás fontosságáról elmélkedik, elcsodálkozva »az örök végzések* rendin. Ennek minteg}' tovább fejtése harmadik levele is, mely egészében a világi dicsőség, nagyság múlandóságáról szól, melyet ezer lant hangjával sem változtathatunk meg. E levelekben a két költő bölcselkedő lelkének visszhangját halljuk s tárgyunkhoz is kevésbbé tartoznak. Érdekesebb Anvosnak 1779-ben irott levele, mely vigasztalja Bessenyeit, ifjúsága elmultával, mert >ez a sorsa az ember életének*. Nem kell még kétségbe esnie: „De még nemes tüzed lángol kebeledben, Fébus, szüzeivel mosolyog szivedben ; S borostyánod addig zöldellik fejedben, Mig Agis hivével nyögni fog versedben!"' Egy másikban kéri, hogy ne merüljön mélyen gondolataiba, mert „Csatába jő szived bús indulatiddal, S Gellért tetejére ülvén múzsáiddal, Ott jajgatsz Hunyadi s Buda játékiddal." Ányos mintha csak prófétai lélekkel látta volna barátja végső meghasonlását, magába vonulását, remeteségét. Utolsó levelében megemlékezik a Bessenyeit ért sok viszontagságról és a kath. egyházba téréséről. Az idevágó rész így szól: „Mennyi változások egy ember kedvében, Ki, nolia filozóf, tüz, villám eszében : Még is szüntelen nyög titkos keservében, Mig az igaz hitnek nem nyugszik ölében!"