Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1895
360. év végén csak a görögből nyertek elégtelen tanjegyet, ha a helyettesítő tárgyak tanulására kívánnak átlépni, nem tesznek javító vizsgálatot a görögből, hanem felvételi vizsgálatot a, helyettesítő tárgyak anyagából. 8. §. A felvételi vizsgálatokat az igazgatónak vagy helyettesének elnöklete mellett azon tanintézet és osztály tanári testülete tartja, melybe a tanuló belépni kiván. E vizsgálóbizottság határoz a felvétel felett. E vizsgálaton kell, hogy az elnökön kívül legalább két vizsgáló tanár állandóan jelen legyen. 9. §. A felvételi vizsgálatok díja 10 forint. Minden vizsgálati díjat a vizsgálat megkezdése előtt kell megfizetni. 10. §. Egyik tanintézetből a másikba az átlépés rendesen csak a tanév kezdetén történhetik. Évközben más intézetből jövő tanuló a tanári testület határozata alapján csak a változtatás okainak igazolása mellett vehető fel. A felvételt megtagadó határozat ellen a felsőbb tanhatósághoz lehet folyamodni. 11. §. A középiskolák egy-egy osztályába rendszerint 60 nyilvános tanulónál több nem vehető fel, kivéve, ha párhuzamos osztályok állanak rendelkezésére. (L. az 1883. évi XXX. törv.-czikk 17. §-át). 12. §. Azok a szülők vagy gyámok, kik nem laknak az intézet helyén, gyermekük vagy gyámfiúk felvételekor alkalmas helyettest tartoznak bejelenteni, kire a házi felügyelet ós nevelés te kintetében kötelességüket és jogukat ruházzák,