Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1895

361. hogy a gondviselésére bizott tanuló felöl az igaz­gatóság vagy osztályfőnők értesítését elfogadhassa. A szülők, gyámok e részben minden változtatást személyesen vagy írásban tartoznak bejelenteni az igazgatónál; ennek viszont joga és kötelessége ott, hol alapos oknál fogva a gondviselést elégtelen­nek vagy a befolyást épen károsnak tartja, meg­követelni, hogy e tekintetben czélszerű változás történjék. II. Az ismétlő tanuiók utólagos felvétele. A vall. és közoktatásügyi m. kir. minister 1897. január 20-án 48969. sz. a. rendeletével az utólagos felvételért folyamodó ismétlő tanulók kér­vényeinek megbírálását az egyes tanintézetek igaz­gatóira bízza a következő módozatok mellett: Feltéve, hogy a helyi viszonyok valamely ké­sőbbi jelentkező ismétlő felvételét nem akadá­lyozzák : 1. Oly ismétlők, kik a megelőző tanévet vé­gig az illető tanintézet valamelyik osztályában töltötték, ugyanezen osztályba felvételi vizsgálat nélkül felvehetők a tanév alatt bármikor. 2. Oly ismétlők, kik tanév közben hagyták el az intézetet, csak akkor vehetők fél fölvételi vizs­gálat nélkül közvetetlenül az igazgatók által, ha a felvételre a tanév azon időpontjáig jelentkeznek, melyben az előző tanévben az illető osztályból kiléptek. 3. A két előző szakaszban említett ismétlők, ha az előző tanévben más tanintézetnél tanultak, az igazgató által közvetetlenül ós felvételi vizsgá-

Next

/
Thumbnails
Contents