Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1893

47 4. A c o 11 d e 11111 a t i o a formulának azon része, a melyben a praetor utasítást ad a bírónak, hogy az alperest az intentioban foglalt állítás igaz vagy nem igaz volta szerint marasztalja el, vagy mentse fel („si paret, condemua, — si non paret, absolve"). A condenmatio rendesen minden perben előfordul, kivéve, ha a keresetnek nem az a czélja, hogy az alperes elmarasztaltassék, hanem hogy a felperes valamely jogi viszonyt vagy tényt csupán azért állapíttasson meg, hogy az egy később megindítandó perben felhasználtassék. Ilyenkor az Ítélet csak előkészítő döntvény (praeiudicium) lesz, minélfogva az elmarasztaló parancs helyett csak azt a meghagyást nyeri a bíró, hogy a kérdéses jogviszonyt vagy tényt a meggyőződéséhez képest létezőnek, vagy nem létezőnek jelentse ki (pronuntiatio). A formula rendkívüli részei: 1. A jogi feltevés (fictio), mely szerint a praetor utasítja a bírót, hogy az elébe terjesztett tényállást tekintse olyannak, mint a minőnek elbírálását a törvény megengedi. Például a lopás és kártétel miatt a törvény értelmében akkor volt helye a keresetnek, ha ezen vétségeket polgár követte el polgár ellen; azonban a praetor megengedhette azon esetben is, ha idegentől vagy idegen ellen követtettek el hasonló vétségek azon feltevéssel (fictio): „mintha az illetők római polgárok lennének". 2. Az e xceptio (kifogás) a praetortól az alperes érdekében a formulához toldott záradék, mely az alperesnek azon ellenvetését tartalmazza, mely, ha valónak bizonyul, a felperes keresetének elutasítását