Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1893

26 149-ben külön állandó esküdtszéket (quaestio perpetua) nem rendeltek. Miután a recuperatori bíróság tartozott az ügyet legkésőbb tíz nap alatt befejezni, ezen gyors eljárás előnye miatt a római polgárok, lia maguk között is perlekedtek, közös megegyezés folytán ide terjesztették a vagyoni és visszaszerzési ügyeiket, a mi Kr. e. 77 óta gyakran előfordult, a császárság korában pedig még bővebb kiterjedést nyert. Az esküdt magánbírák (iudices privati), u. m. iudices, arbitri, recuperatores minden egyes esetben a pert előkészítő magistratus által rendeltettek ki, még pedig ősi szokás szerint a felek megegyezése alapján. Ha a felek az egy vagy több bíró személye iránt már előlegesen megegyeztek, s a kinevezés ellen akadály nem forgott fenn, a magistratus a kért (egy vagy több) bírót egyszerűen kinevezte. Ha a felek előlegesen meg nem egyeztek, a felperesnek joga volt bírót ajánlani (iudicem ferre), a kit, ha az alperes nem tett ellene kifogást, a magistratus hasonlóképen kirendelt. Azonban az alperesnek jogában állott az ajánlottat visszautasítani (iudicem recusare), ha megesküdött, hogy meggyőződése szerint nem vár tőle igazságos Ítéletet (eiero, iniquus mihi est), de a visszautasítást egyébként nem tartozott megokolni. De, ha az alperes csak a felperes boszantása végett ólt a visszautasítási jogával, a praetor ha nem is rendelte ki a visszautasított bírót, úgy bánt el vele, mint ha makacsságból vonakodott volna perbe bocsátkozni. A bírónak ilyetén meg-