Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1892

A fögymnasiumi épület ismertetése. ióta hazánk a szabadságharcz erőszakos elnyomására következett absolut kormány kezeiből 1860-ban ismét átvette állami ügyeinek vezetését, mindinkább belátta, hogy a müveit nyu­goti államokkal való versenyében nagy átalaku­lásra és gyors fejlődésre van szüksége, melynek szilárd alapjait az ifjúság nevelésében kell mi­előbb leraknia. Mi sem természetesebb tehát, hogy egész közoktatásunk az eddigi állapotban meg nem maradhatott, minélfogva a culturalis életünk­ben támadt nagy hézag betöltésén államférfiak, tudósok és a tanügy szerény munkásai egymással nemesen vetekedve fáradoztak. Hlz az átalakulás pedig az iskolának nemcsak beléletét, szervezetét érte, hanem az ujabb paeda­gogia az ő szakszerű tanitásával, mindent szem­léltető oktatásával, épület dolgában is fokozott igényekkel lépett fel és tetemes áldozatokat köve­telt. Igv tehát az ország szellemi intelligentiáját nevelő középiskola sem elégedhetett meg többé oly épülettel, mely csupán tantermeket foglal ma­gában, hanem feltétlenül megkivánta, hogy legye­nek benne a rohamosan fejlődő természettudomá­3*

Next

/
Thumbnails
Contents