Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1883

hogy hazánk dunántúli részében, a hajdani Pannóniában a IY. század vége felé a végvonaglásban sinlödő római műipar mellett egy idegen, és részben egészen új formákat teremtő ötvösmüipar nemcsak fejlődött, hanem virágzott is. Eme, mindenesetre érdekes jelenséget azonban csak akkor fogjuk igazán méltányolhatni, ha mindenekelőtt annak előzményeiről alkotunk magunknak tiszta fogalmat, melyek szoros összefüggésben vannak a kor politikai és művelődéstörténetével. Pannónia occupálása a rómaiak európai foglaló hadjárataiban az utolsó előtti lánczszem ama védelmi gyűrűben, melylyel a rómaiak a classicus művelődés anyaországait, Göröghont és Italiát körülövedzeni szükségesnek látták. Mint utolsó lánczszemet illesztették be még utóbb Daciának a mai Erdélyt képező részét, de ezt nemsokára ismét elhagyták, végleges határul a Duna vonalát erősítvén meg egészen a torkolatáig. Ez a berendezés meg is maradt annyira a mennyire a nyugatrómai birodalom felbomlásáig. Pannónia mindazonáltal inkább meghódolt, mint meghódított tartomány volt. Őslakóinak többszörös lázongásait a hódítók nagy vérontással elfojtották ugyan, de hogy azokat egészen, testestőllelkestől rómaiakká változtassák át, az nekik soha sem sikerült. Ilyen körülmények között a római, belátván és átérezvén a tartománynak, mint birodalmi végbástyának fontosságát „az okosabb enged "-féle elv szerint járt el, és a mit erőszakkal nem vihetett, ki, azt példaadás, édesgetés és a finomabb élvezetek megizleltetése által iparkodott elérni. Eme taktikája annyiban czélt is ért, a mennyiben a pannóniai benszülöttek utóbb megadták magukat sorsukba, sőt fölvették a római ktilmázt is, a nélkül azonban, hogy sajátos szokásaikból valaha is véglegesen kivetkőztek volna. Ok büszkék a civis rornanus czimre, küzdenek hősiesen a határokon be-becsapkodó barbárok ellen, házasság utján összevegyülnek a betelepített rómaiakkal, az őserő és műveltség eme egyesüléséből származik egy új, életerős félrómai nemzedék, melyből oly római császárok kerülnek ki, kik a már már roskadozó birodalmat Atlasokként vállaikra veszik és még néhány századig fentartják. Az a sajátságos elegyművelődés, mely Pannoniában az első és második században létesült, minden pannóniai emléken rajta hagyta nyomát, bélyegét. Pannóniai emléken tiszta classicus formát hiában keresünk; a szobrászati műveken látható alakok vaskosak, erőtől duzzadok, a jelentéktelenebb készítmények, mint például az edények, hol párhuzamosan egymás mellett haladó római és pannon ízlést- árulnak el, hol pedig a kettőnek egyesítését tüntetik fel. Ha már a római nép átidomító hatását Pannoniában még akkor sem érvényesíthette teljesen, a mikor hatalma tetőpontján állott, a mit pedig sokkal nagyobb tartományokban, mint Hispániában és Galliában, kisebb erőmegfeszitéssel és gyorsabban tudott