Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1880

6 értelmi foktól, hogy jövője fölött önállólag határozhasson. A szülőnek kötelessége ;i gyermek helyett gondolkodni, kipuhatolni, mire van a fiúnak hajlama és tehetsége, és a szerint tenni meg a legczélszerübbnek mutatkozó választást. Más szülő igy okoskodik: „Csak nem adhatom fiamat mesterségre, ergo gymnasiumba kell neki járni". Ez is fonák elv, mert az iparos és kereskedő vagy bármi más reális pályán tisztességesen megélő ember ép oly tiszteletreméltó polgára a hazának, mint akár a ministerelnök, és ha a fiúnak tehetsége nincs, a tudományos pályán még sem fog boldogulni. Végül találkozunk ily nézettel is: „Iskolába adom a fiút, hadd éljen meg könnyebben, mint az apja." Ezen nézet félszegségét bizonyítgatni fölösleges. Szerény véleményem szerint e kérdés helyes megoldása első sorban és legfőképen attól függ: kibirja-e a fiu a tanulást, vagyis van-e elegendő tehetsége és kifejezett hajlama a tudományos pályára. A hol ezen főkellék nincs meg. ott hasztalan minden erőlködés, ott előbb utóbb, sokszor már későn is, a keserű csalódás biztos, mint a halál. Második sorban részben attól is függ: váljon kibirják-e a szülők a taníttatást, vagyis van-e elegendő anyagi erejök. hogy hosszú évek során át a felmerülő költségeket födözhessék. Ez nem tesz annyit, hogy szegényebb sorsú gyermek ne járjon a gymnasiumba. A szegény fiúnak, ha kiváló észtehetsége, határozott hajlama, és szilárd akaratereje van, az emberbaráti szeretet nyújt módot és alkalmat arra, hogy a gyinnasiumot elvégezhesse, azontúl aztán saját munkássága biztosíthatja jövőjét. De az ilyen fiuk csak a kivételek az általános szabály alól. A szerényebb anyagi helyzetű szülők mindig jobban fogják tenni, ha a gyermekükben észrevett tehetséget, hacsak annak ellenállhatlan vonzalma nincs a tanuláshoz, oly gyakorlati pályán értékesítik, hol azt a biztos jövő révpartjába aránylag rövid idő alatt vezethetik, mintha a tudományos pálva hosszú előkészítési útjára bocsátják a nélkül, hogy tudnák, képesek-e azon végig föntartani és kiteszik azon esélynek, hogy megszakadván az anyagi segély fonala, a fiu a körülmények, az élétfentartás ösztöne által oly pályára kényszeríttetik, mely sem hivatásának, sem vágyainak meg nem felel. Egyáltalában a legfonákabb gondolkodásmód kifolyása, hogy minálunk Magyarországban, mindenki, a kiben csak a. tehetség leggyöngébb szikrája is csillámlik, a középtanodákba, kiválókig a gymnasiumokba tódul. Mintha bizony más pályákra nem kellene tehetség, azokon nem érvényesíthetné magát a munka- és szorgalommal párosult ész. Nézzük Angolországot. Ott a lordnak sem válik szégyenére, ha fiatalabb fiait kereskedésre, tengerészeire, gépészetre vagy más ily praktikus pályákra képezteti, miután vagyonát ős méltóságát csak legidősebb fia örökölheti. Ott van azután értelmes és hatalmas középosztály, mely a közélet minden mozzanatában tényezőként szerepel. Nálunk az erőltetett iskoláztatás következtében