Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1880

Nem képzelek hivatásszerű tanférfiut, ki a tanügy felvirágozását no kívánná, szívén ne hordaná. Ha tehát szóval és írásban oda­törekszik, hogy meggyőződésének, nyilatkozzék az vagy indítványokban, vagy tapasztalt hiányok felderítésében, vagy ezél- és időszerű taná­csokban, érvényt szerezzen, csak kötelességét teljesíti. Hisz az ifjúság nevelése- és képzésében rejlik a nemzet jövője, ezt érzi, ezt tudja velünk, tanárokkal együtt a haza minden jó polgára, a kik méltán megvárhatják tőlünk, hogy mi, kiknek kezeire legféltettebb kincsöket, gyermekeiket bízták, necsak lelkiismeretesen járjunk el kötelmeinkben, hanem a haza reményeinek oktatásában a kor haladásával egyenlő lépést is tartsunk. Ezen indokok bírtak engem is a következő igénytelen észrevételek leírására. Használni akarok az ügynek, azáltal, hogy negyedszázados tanárkodásom tapasztalataiból legkivált azon sokszoros s benső viszonyt világítsam meg, mely a házi, családi és az iskolai, nevezetesen a gvni­nasiumi nevelés és oktatás között van; hogy kimutassam a házi körben lappangó okokat, melyek az iskolai oktatás eredményét vagy meghiúsítják vagy legalább megrövidítik: liogv előadjam nézeteimet, hogyan és miképen lehetne egyik-másik ilyféle bajon sikeresen segíteni. A tanuló jövőjére még nem elég, ha a tanár, az iskola megteszi a magáét. A szülőnek is vannak kötelmei fia iránt, kit iskolába járat és azon iskola iránt, a melybe járatja: mert, ha a szülő, mint egyik tényező nem nyújt segédkezet az iskolának, akkor a sajnálatraméltó és bizony nem ritkán ártatlan áldozat—a tanuló gyermek. A tanuló jövőjét, általánosságban mondva, csak a szülő és iskola együttműködése biztosíthatja. A legelső és legfontosabb kérdés, melynek helyes vagy hely­telen megoldása már számtalanok életét áldássá vagy átokká tette, akkor lép a szülők elé. mikor a fin elvégezte az elemi tanfolyamot és számára pályakészítő iskolát kell választani. Az életben itt többféle praxist találunk. Némely szülő azt mondja: „Nem kényszerítem fiamat peinmire, válaszszon saját tetszése szerint". Ez ugyan a megoldás legkönnyebb módja, csakhogy minden szabadelvű színezete mellett is nagyon helytelen. Egy tiz éves fin még távol áll azon

Next

/
Thumbnails
Contents