Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1879

35 gyöngyöket a bámuló utókornak. Ű megváltoztatta irodalmunk állását, s mindenekelőtt nyelve mutatja azt a nagy változást, melyet előidézett. „Kazinczyt tartják a magyar ujabb költői nyelv megalapítójának, s ez igaz is. ha általános szempontból Ítélünk, de tisztán nemzetiből Vörösmartyt illeti a dicsőség. Nem tagadhatni, hogy Kazinczy nélkül bajosan állhatott volna elő Vörösmarty, de az még bizonyosabb, hogy Kazinczy iránya a mily jótékonyan hatott egyideig, ép oly kártékonyán hatott volna később, ha Vörösmarty a jól-roszul művészivé emelt nyelvet át neni

; változtatja egyszersmind magyarrá is. azaz nemzetileg művészivé. 0 a nyelv aesthetikai oldalát művelte, annyira, hogy nyelvújítása is innen indult ki. s a nyelvtani szempontot minden habozás nélkül feláldozta az aesthetikainak. Kazinczy egész erejét költői nyelvünk kül- és belformáinak emelésére szentelte, rendszerré emelvén mindazt, ami eddig homályos ösztönből történt. Költői nyelvünk művészivé lőn, de egy s más részben idegenné vált: csín. választékos fordulatosság szállott belé, de az eredetiség és magyarosság sokat szenvedett, s annál inkább, minél bátrabban haladt Kazinczy a. maga utján."

1) E téren Vörösmarty nem követte Kazinczy elveit, sőt módosította, megváltoztatta azokat, s mint életirója megjegyzi: Kazinczytól egyedül merészségét örökölte. Tehát bátran ugy beszélhetünk róla, sőt ugy kell beszélnünk. mint nyelvészről, holott minden volt. csak rideg nyelvtudós nem. Vörösmarty költői munkáiban irta meg nyelvészetét, ép ugy mint Zrínyi, ki munkájában törvényt és hadi tudományt irt honosai számára. S ebben tetőzik az ő érdeme. Őt nem támadták meg nyelvészetéért. mint két dicső elődjét, inert az ő nyelvészete" egy nemzetnek közérzületét fejezte ki. s épen ugy kedvét találta benne a művésziesség, mint a természetesség embere. De Vörösmarty erőteljes nyelve önérzetre is ébresztette a magyart, kezdett lelkesedni oly tárgyakon, melyek eddig érintetlenül hagyták szívének húrjait. A nemzeti hangulat, mely mint az íj- tökéletesen ki volt feszítve, Vörösmarty fellépése folytán egyszerre megváltozott, s a politikai lelkesültség majdnem rajongássá vált. Mint az ókori Orpheus lantján a vad állatok, ugy az ő dalain, melyeken mindig a nemzeti érzelem zengett lelkesült színész, publicista, politikus, szóval mindenki, hacsalc magyar volt. Rövid jellemzését legtalálóbban Keménynek eme szavaival fejezhetjük be: „A nyelv, melylyel ő a közönséget meghódítá s az ósdiak ellenhatását lefegyverző, szorosan véve nem az a szómetsző, sima, válogatott, csiszolt feszes, idegen kifejezéseket lefordító, német szófüzéseket átültető, és a gyári munkát eláruló nyelv vala, melyet a régivel szakított és a népiest megvető mesterek kér/',, szítenek. Vörösmarty nyelve hangzatos, merész, színező, erődiaí^/* s ahol kellett simulékony, lágy és zengő. Szeretett újítani, de mindig a magyar nyelv szelleme szerint, s óvakodék idegen átültetéstől. ') Gyulay: „Vörösmarty életrajza 3*