Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1915

9

felzúgó mélységes hazafiúi fájdalom, mesteri jellem festések. Munkája — az annales — igazi danse macabre, melyben mintha nagy, komor tragédiák megrázó jelenetei zajlanának szemeink előtt.1 Es végül — egy kis összehasonlítás — ha a Kármántól annyira hangoztatott erkölcsi szempontból ítéljük meg az írókat, vajon ki méltóbb képviselője az erkölcsnek: az ingatag és hiú Cicero, vagy a puritán és nemes jellemű Tacitus-e? A felelet könnyű. És ezzel kétségtelenül be is igazolódik Kármán felfogásának tarthatatlansága.

Rendkívül érdekes, hogy Geréb József, bár szempontjainak meg- válogatásában1 2 nyilvánvalóan Kármánnak erős hatása alatt áll, mégis eltér tőle annyiban, hogy — bár a Kármántól felvett négy írót teszi meg »vezető« auctoroknak — tervezetében3 helyet ad Sallustiusnak, Caesarnak, a Monumentum Ancyranumnak, Plinius leveleinek, Senecának, Lucretiusnak. Ez az auctor-sorozat mindenekelőtt ép oly kevéssé változatos, mint a Kár- máné s így tartós érdeklődést alig lehetne vele kelteni. Nagyobb hibája azonban az, hogy túlságosan elvont. Ismeretes, hogy mai tantervűnk történelmi olvasmányai is mennyire fárasztják a tanulót, elképzelhetjük tehát, hogy mi lenne az eredménye olyan olvastatásnak, melyben a philosophiai (ethikai) jelleg ennyire túlteng.4 Cicerótól a de republica, de legibus, de finibus bonorum et malorum, de fato, de natura deorum s Senecától a natúr, quaestiones — talán mégis csak sok volna a gimnáziumban? Kimondhatatlan küzködés volna ez, nem pedig folyékony és könnyű olvastatás, főképen pedig bizonyos, hogy nemcsak a római kultúráról nem adna helyes fogalmat, hanem egészen rövid idő alatt még a jobb és ambiciózusabb tanulókat is tökéletesen elkedvetlenítené.

Azonban mindez elvégre is csak kísérlet és javaslat, nem pedig kényszerűség ; néhány ösztönző gondolat, melyekből lehet tanulni is, melyekkel lehet vitatkozni is, de jelentőségük pusztán elméleti. Közelebbről érdekel azonban bennünket ezek után a hivatalos tanterv, mert ez elevenünkbe vág: ez iskolai latin-tanításunk kényszerítő normativuma. Rendkívül fontos tehát megvizsgálnunk, hogyan rendelkezik a tanterv az iskolai latin olvasmányra vonatkozólag.

Mai tantervűnk hét prózaírót és négy költőt jelöl ki iskolai olvasmányul ; ezek Cornelius Nepos, Curtius Rufus, Caesar, Cicero, Livius, Sallus- tius, Tacitus, Phaedrus, Ovidius, Vergilius és Horatius. Első pillanatra feltűnik, hogy a hét prózaíró közül hat történetíró! Lehetetlen nyomára jönni annak, hogy mi volt a vezető szempont az auctorok ilyetén megválo- gatásában, hiszen az Utasítások5 kifejezetten azt tűzik ki a latin-tanítás végső

1 V. ö. az Utasítások meleg méltatásával: 81—82 lk.

2 L. fentebb 6 1.

3 A latin ny. gimn. tanítása 14—15 lk. A latinnyelvi tanítás reformja 11 1.

4 Beszterczebányai ig. ért. jzkve 80 1.

5 Hivat. kiad. 79, 80 1.