Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1914
92 sági viszonyok hatása alatt ezen »zónázó tanulók«, ép olyan arányban növekednek a kifogások ellenük. Ép azért kötelességünk a szülők figyelmét felhívni erre és egyben arra kérni őket, hogy hacsak módjukban van, hozzák *meg gyermekük jól felfogott érdekében azt az áldozatot, amellyel annak helyben való elhelyezése jár. Az ifjúság valláserkölcsi érzületének ápolása állandóan gondoskodásunk tárgyát képezte. A mindennapi ima a tanítás kezdetén és végeztével, az egyházi ének, amellyel a vallástani órákat megkezdték és befejezték, a téli időkben az intézet auditóriumában tartott ifjúsági istentiszteletek, valamint az őszi és tavaszi hónapokban a templomban tartott istentisztelet látogatása mind e célt szolgálták. A más vallású tanulók a saját hitoktatóik felügyelete alatt tettek eleget vallásos kötelességüknek. A protestáns tanulók két ízben, és pedig október 31-én és junius 12-én járultak a tanári karral egyetemben az úrvacsorához. Érettségi találkozók. Megható és lélekemelő intézetünk egykori tanítványainak hűséges ragaszkodása, hálatelt szeretete, csodálatos rajongása az ősrégi líceum és volt tanárai iránt, amint az az úgynevezett érettségi találkozók alkalmával évről-évre megújul. És bár több ilyen tervbe vett találkozás a múlt nyáron kitört háború miatt abbamaradt, mégis háromról számolhatunk be. Aki tanúja lehetett annak a rajongó kegyeletnek annak a meleg szeretetnek, határtalan tiszteletnek, a mellyel a volt maturánsok egykori tanáraiknak hódoltak, a kiknek legnagyobb részét sajna — már csak ott künn a csendes temetőben sírhalmaiknál üdvözölhették, aki látta a viszontlátás örömétől hevülő arcukat, sugárzó szemüket, aki hallotta, mennyi lelkesedéssel elevenítik fel a múlt idők emlékét, mennyi szeretettel csüngnek a liceumon és mily büszkén vallják magukat az alma mater fiainak, annak lelke, szive, keble megtelt gyönyörűséggel és megsejti azt, hogy mindeme érzelmek abból a humánus, toleráns, liberális szellemből fakadnak, amely líceumunknak féltékenyen őrzött kincse és a mely kell, hogy szent hagyományként egyik tanári generációról a másikra szálljon. De kell, hogy a tanítványok hálájának, szeretetének és ragaszkodásának e fényes példája a mostani és a jövendő növendéksereget is megindítva áthassa, különösen akkor, ha megemlítjük még azt, hogy az érzelmek nemcsak szép szavakban, de áldozatkész tettekben is megnyilatkoztak. A találkozók sorrendjét az 1866-ban, tehát a 48 évvel azelőtt, érettségit tett veteránok nyitották meg július 5-én. Hogy az egykori 44 fiatal maturánsból, akik teli rajongással és magasröptű tervvel léptek a világba, hány van még életben, nem sikerült megtudni, hisz a sors szétszórta őket a szélrózsa minden irányában, de mégis 8-an gyűltek össze, még pedig: Bartsch Aurél, Koburg herceg nyug. uradalmi főfelügyelője (Nagyrőce), Bu-
