Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1914

11

zetünk, líceumunk történetébe, És vigaszt lelhetett öreg kartársunk, ki nemsokára jubileuma után, látva, hogy a még élő régi munkatársai mind búcsút mondanak a líceumnak, szintén pihenni vágyódva, nyugdíjba vonult, abban a büszke tudatban, hogy a még élő három fia közül mindegyikének szép pozíciót sikerült szereznie és bár távol éltek a szülői háztól, oda mégis, amikor csak tehették, nagy szeretettel vissza-vissza tértek, hogy a szülői szeretetben sütkérezzenek és a család tisztelettel környékezett fejének minél több örömet szerezzenek.

Ez örömbe ugyan a mostani háború kitörésekor némi aggodalom is vegyült, mert két fia a harctérre vonult; de akkor már megvoltak számlálva nesztorunk napjai, aki hosszabb idő óta gyengélkedett és rövid betegség után életének 76. évében elköltözött.

Szeptember 10 én temettük el öt, kit szeretett hitvesével, két leányával és három fiával, akik méltán siratják a gyengéd férjet és jó apát, mi is gyászolunk, a pártfogóság, a városi polgárság, volt tanítványainak nagy részvéte mellett.

Sírja fölött e sorok írója következő gyászbeszéddel búcsúztatta el líceumunk nevében:

Oly szomorúan zúg-búg a harang! Bús síró hangja messze elszáll az őszi táj felett és felharsog a bánatos gyászdal. Halált és temetést hirdetnek. Igen, temetni jöttünk ide, ismét temetni!

Temetni gyengéd hitvest és szerető apát, kinek gyászbaborult zokogó özvegye, síró gyermekei fájdalmasan állják körül e néma koporsót, kinek két fia messze távolban, a harctéren visszatartva, keserű könnyeket hullat ama kegyetlen sorscsapás felett, mely őket nemcsak a jő atyától fosztotta meg, de még e sírhoz sem engedő jönni. És temetni jöttünk férfit, kinek ősz feje, barázdaszántott arca tiszteletet parancsolt, mert egy hosszú, becsületes és nehéz munkában eltöltött, szenvedések, de egyúttal örömökben is gazdag életről beszéltek.

Mindenekelőtt pedig tanárt temetünk, tanárt, aki 41 éven át lankadatlan buzgalommal, teljes hévvel, lelkiismeretes kötelességtudással nevelt, oktatott, tanított. Ó, mit jelent ezen, a legnehezebb viszonyok, anyagi gondok közt folytatott zajtalan munka,