Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1913

35

Nem lehetetlen ugyan, hogy azoknak a nagy hullámoknak egyike, melyeket a Xenionok körül kifejtett harc vetett, Magyarországra is eljutott, s hogy akadt egy magyarországi német író, aki a paródiával ugyancsak belevegyült a harcba, de óvatosságra int az a körülmény, hogy a pasquillok szerzői gyakran nemcsak nevüket hallgatták el vagy álnevek mögé rejtőztek, hanem a kiadóhelyet is megváltoztatták, hogy még arról se lehessen rájuk következtetni s ne kelljen félniök a méltó bosszútól.

Boas és Wurzbach mindketten azt állítják, hogy a nyomtatási hely a címlapon koholt, amennyiben a mű Neustrelitzben jelent meg Albanus könyvkiadónál, ugyanannál, aki a Xenionok újabb kiadását is eszközölte Epigrammen cím alatt. Ugyancsak Wurzbachtól tudjuk meg azt is. hogy a paródia szerzője egy ízben már nyilvánosságra akarta hozni nevét, de a kritikusok ebbeli szándékát határozottan visszautasították, sőt egy Hamburgban megjelent röpirat a szerző ebbeli ajánlatára így felelt:

Armer Wicht, auch dich hat Goethe und Schiller gereizet Nennst dich zwar nicht, doch steht auf dem Vignett dein Porträt t. i. a szamárfej, mely a boríték elülső lapját felül ékesíti.

Erre a megbélyegző kritikára természetesen lemondott a költő neve közléséről s így neve mind mai napig homályban maradt. Boas a rendszertelen kidolgozásból arra következtet, hogy a mű szerzője egy igen. fiatal, de nem épen tehetségtelen kezdő költő lehetett. Wurzbachtól megtudjuk azt, hogy egy időben Tieck Lajost, az ismertnevű mese- és novellaírót tartották a mű szerzőjének, ő azonban határozottan tiltakozott a feltevés ellen s kijelentette, hogy a munkát még nem is olvasta. A Tieck szerzősége mellett az a körülmény szólhatna, hogy a Schlegel testvérekkel szoros barátságban élt, ezeket pedig Goethe-ék nagyon erősen megtámadták a Xeni- onokban s így lehetséges, hogy a rajtuk esett sérelemért jó barátjuk állott bosszút.

Miután így az antixenionokkal végeztünk, még érdemes a megemlítésre, hogy a sok támadó ellenirat mellett megjelent egy olyan is, mely a xenionirókat védelmébe veszi. Cime : »Nesseln«, szerzője pedig Falkenhayn- nak nevezi magát, de ez bizonyára csak álnév. A könyv megjelent Berlinben 1798-ban. Az antixenionokkal nincs ugyan szoros összefüggésben, de mindenesetre jellemző, hogy Voigt, a »Berlocken« cimü ellengúnyirat szerzője alig egy évvel később 1798-ban megjelent munkájába : »Triumph des deutschen Witzes« felvett öt Schiller-Goethe féle általános érdekű xeníont jeléül annak, hogy az eleinte felháborodott közönség és íróvilág egy évvel később a harci zaj lecsillapulta után kezdte a xenionokat méltányosabban elbirálni és felismerni azoknak költői értékét.

3*