Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1913
13 vallott. Mindjárt a »Horen* első megjelenésekor 1795-ben egy csomó kedvezőtlen kritika látott napvilágot, sőt heves támadások érték a vállalatot hivatottak és hivatlanok részéről. Különösen kivették a részüket a kedvezőtlen kritikából az akkori szépirodalmi és tudományos folyóiratok, melyek attól féltek, hogy az új folyóirat annyi kiváló munkatársával oly népszerűségre tehet szert, mely könnyen végzetes lehet reájuk nézve, amennyiben előfizetőik nagyrészét elhódíthatja tőlük Maga az olvasóközönség pedig nem lévén eléggé müveit és érett, éppen a legkevésbé értékes vagy közepes cikkeket magasztalta a többiek rovására. A közönségnek ezt a tudatlanságát igen ügyesen, de meglehetősen drasztikus alakban illusztrálja egy anekdota, mely annak idején egy berlini zuglapban, az u. n. »Camera obscura von Berlinében jelent meg*) s elmondja azt, hogy miképen értette félre egy mecklenburgi paraszt a »Horen* nevet. Ilyen mostoha körülmények között Humboldt Vilmos azt ajánlotta Schillernek, hogy a »Horen« szerkesztését minél előbb be kell szüntetni, s maga Schiller is azt írja rezignálva 1795. augusztus 21-én: »Mit den Horen gebe ich zuweilen die Hoffnung auf.« Bármennyire le volt azonban sújtva a balsiker által Schiller, mégis egy új irodalmi vállalatba fog. A »Musenalmanach« megjelenésének előkészítésén dolgozik, amelytől több sikert vár és méltán. De a »Horen« ellen folytonosan megjelenő ócsárló kritikák mégsem maradnak reá hatás nélkül s már ekkor elhatározza, hogy a hivatlan ócsárlóknak busásan vissza fogja fizetni a kölcsönt. November 29-én írja Goethének: »Ich habe Lust eine kleine Hasenjagd in unserer Literatur anzustellen und besonders einige gute Freunde, wie Nicolai und Konsorten zu regalieren«. Ezzel a gondolattal Goethe is foglalkozott már régóta s december 23-iki válaszában megpendíti az eszmét, hogy irodalmi ellenfeleiket Martialis módjára epigrammákban tegyék nevetségessé s már a következő évi Musen- almanachba vegyenek fel egy csomó ilyen xeniont. Schiller örömmel fogadja az eszmét és december 29-én ezt írja: »Der Gedanke mit den Xenien ist prächtig und muss ausgeführt werden« s 1796-ban Körnerhez írott levelében »eine wahre poetische Teufelei«-nak nevezi a készülőfélben lévő epigrammákat. Az ócsárló kritikusok: Wolf, Nicolai et consortes nem is sejtették hogy milyen merénylet készül ellenük. Ezalatt Schillef szorgalmasan dolgozott az 1797. évre szóló Musenalmanachon, amelybe a xenionokat szánta. Mind a két költő versengve készítette a distichonokat, melyeket mindig megküldték egymásnak megtekintés, bírálat és esetleges változtatás végett. Jelszavuk ez volt akkor: Nulla dies sine epigrammate, és ha egy szellemes ötletük volt, azt azonnal versbe öntötték. Végre 1796. végén megjelent a »Musenalmanach für das Jahr 1797« *) L. Boas: Xenienkampf, I. köt.
