Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1913
12 metlen benyomásoktól távoltartsa magát, de azért mégsem tudta magát teljesen emancipálni a látottak alól s költői munkásságában bizonyos szünet állott be, mert hiányzott a hozzá szükséges lelki nyugalom. Elégületlen volt tehát önmagával s így örömmel fogadta Schiller ajánlatát, aki Stuttgartban megismerkedvén Cotta könyvkiadóval, evvel együtt elhatáiozta egy szép- irodalmi folyóirat szerkesztését, illetve kiadását és most munkatársul Goethét is meg akarta nyerni. Egynéhány előkelő szellem u. m. Fichte, Woltmann, Humboldt Vilmos máris készséggel megígérték közreműködésüket és így a folyóirat megalapításának semmi sem állott útjában. Az új folyóirat »Die Horen« nevet viselt s a történelem, philosophia és szépirodalom művelését tűzte ki céljául. A legjobb erőket akarta egyesíteni és ezzel irányt szabni egész Németország szellemi életének. A politikai vonatkozásokat s a jelen társadalmi viszonyokra való minden célzást előre is ki akarta zárni a folyóiratból, mert épen az volt a szándéka, hogy az akkori háborús világban amúgy is széttagolt társadalmat elvonja az örökös párttusától, az aktuális politikai kérdésektől s tisztán lelket és szivet nemesítő olvasmányt adjon kezébe. Schiller maga a beköszöntőben úgy foglalta össze a folyóirat rendeltetését, hogy az a tiszta emberiességben, a szépnek és igaznak a kultuszában akarja egyesíteni a széthúzó emberiséget, vagy mint ő maga mondja: »Wohlanständigkeit und Ordnung, Gerechtigkeit und Freiheit sollten der Geist und die Regel der Zeitschrift sein, die drei schwesterlichen Horen: Eunomia, Dike und Irene sie regieren«. Innen ered tehát a folyóirat címe is. Egyszóval az irodalmi ízlés nemesítése volt a cél, amelyet klasszikus írók remekműveinek közlésével gondolt elérhetni. Még pedig a »Horen« elsősorban és túlnyomó részben prózai müveket tartalmazott, ellenben a később megindult »Musenalmanach« majdnem kizárólag költői müveket. De mindkettőnek közös volt a rendeltetése: a silány, értéktelen és múlandó értékű olvasmányokhoz szokott közönséget tartalmas, klasszikus munkák élvezésére nevelni. Ezt a célt azonban egyáltalában nem sikerült elérni azért, mert az eszközöket rosszul választották meg. Helyesen emeli ki Gervinus, hogy szerencsétlen gondolat volt mélyenjáró philosophiai fejtegetéseket, klasszikus műalkotásokat (pl. Schiller: Uber die ästhetische Erziehung des Menschen, Goethe: Római elégiák, epistolák) leközölni olyan folyóiratban, amelyben a közönség mulattató, könnyed olvasmányokat és szórakozást keres. Ezt később Schiller is belátta s ki is fejezte a »Horen« c. 260-ik xenionban, hogy a folyóirat nem tarthat egyszerre lépést a kevésszámú művelt és a nagyszámú laikus közönséggel. Einige wandeln zu ernst, die andern schreiten verwegen. Wenige gehen den Schritt, wie ihn das Publikum hält. A nagy remények között megindult vállalkozás így tehát kudarcot
