Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1912

29

rajából kiválasztotta a legnagyobbat s a hála zálogául emléket állítva a íregholtnak, tette ezt nem a holtakért, hanem az élőkért. És — mélyen tisztelt ünneplő közönség — minden kérkedés nélkül elmondhatjuk, hogy ősi líceumunk ez ünnepnapon a kegyeletes hála lerovásának magasztos tudatával vált gazdagabbá, midőn a hála és elismerés érdemkoszorúját fonja meg egykori nagy és tudós tanárának, a magyar tudományos világbüszkeségének emléke köré !

Hunfalvy Pál azon lánglelkü férfiak közül való volt, kik a nemzeti ébredés, a nagy irodalmi átalakulás korában bátran merték hirdetni, hogy »a tudomány akkor is, ha tárgya magyar s ha magyar ember magyar nyelven műveli, a tudományos világ közkincsévé válhatik«, abból a korból való, melyben »a sokáig szolgaságban nyögött lélek kiemelkedik láncai közül«.

Itt, ezen az áldott földön, a Zápolyák és Thurzók egykori birtokán, Nagyszalókon született 1810. március 12-én. Mint annyi sok nemzeti nagyságunk, Hunfalvy Pál is egyszerű földmívelők gyermeke, ki elmondhatta a költővel :

»Nevem kivívtam mély porából

S általadám maradékaimnak.«

Biztató reménnyel kezdte meg pályafutását a késmárki líceumban. Biblia és katekismus, hit és vallás volt Hunfalvy Pálnak, a kis diáknak minden szülői öröksége, biblia és katekismus volt Hunfalvy Pálnak, a nagy tudósnak első tudománya. Érezvén a magyar nyelvben való hátramaradott- ságát, nemzeti szóra a miskolci iskolába került. Azonban csak Széchenyi hatalmas szava, az egekig nyúló hármas piramis egyike, a Világ ébresztette fíl lelkében a magyar nyelv és művelése iránti vonzalmát, mely másodszori késmárki diáksága éveiben teljesen átformálja világnézetét. Ekkor kezd együtt érezni, együtt szenvedni, remélni és együtt lelkesedni a magyarral.

Széchenyi szavainak szomorú igazságát drezdai tartózkodása alatt tapasztalta, hova tanítványaival, a két Podmaniczky fiúval került s hol, bár elbájolta ifjú lelkét a külföld fejlett kultúrája s a város híres képtára, viszont hazája elmaradottságának keserű tudatára is ébresztette. Benyomásainak hatása alatt irta meg a »Drezdai levelek«-et, mely bár a fiatal író első müve, szerzőjének nem szárnypróbálgatása, hanem a szendergőket fellármázó szárnycsattogása, ama riasztó szózat: »Nemzetiesedjünk meg, hogy a magyar géniusz is a világpolgárság oltárára tehesse le zsengéjét«. Ez volt első irodalmi fellépése s ezzel lelkének ama ösvényére lépett, mely tudományos törekvéseinek egy nagyobb világ felé nyitott utat. Ezen haladt, midőn a Rapsodiákban már mint igazi reformer tűnt fel, kiben kitűnő bajnoka támadt a haladás eszméjének, a magyar nyelvtudomány elárvult ügyének. Nemes tűzzel emel szót a nyelvújítás mellett s bár fellépését lármahangok, dicshimnuszok sem meg nem előzték, sem nem követték, kíméletlen ellen-