Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1912
30 felei még sem átallották felhánytorgatni, hogy a magyar nyelvet nem anyatejével szívta magába. Csakhogy ő nem az anyatejet, hanem a nemzeti sajátságot tartotta a legdicsőbb nemzeti ereklyének s ezért igazságának teljes tudatában s e tudat bátorságával méltán kérdezhette a Horváth István ábrándjaiba merült magyart: »Miért nem folyamodunk északi atyánkfiáinkhoz is ? Megvessük-e azokat, vagy szégyenljük a rokonságot, mely, amennyire csak nyelvrokonságtól telik, annyira bizonyos ?» Ennek a nyelvrokonságnak keresésében, kutatásában, igazolásában és hirdetésében szinte fáradhatatlan. De hogy érdemei maradandók, azt — saját vallomása szerint — a Gondviselés után első sorban a Magyar Tudományos Akadémiának köszönhette, melynek áldozatkészsége és buzgósága lehetővé tette sikerét. Ez a tudós társaság ölelte keblére 1841-ben »a több jeles paedagógiai és philosophiai értekezések íróját, a görög és keleti nyelvekben jártas« alig 31 éves férfiút, midőn tagjai sorába iktatta. Másodiknak a Kisfaludy-Társaság koszorúzta meg homlokát, mely kettős kitüntetéshez harmadiknak a késmárki ev. főiskola sietett 1842-ben midőn »az alapos tudományosságéi elterjedt hirü hites ügyvédet« egyhangú felkiáltással jogtudományi tanszékére meghívta. Hat évi tanárkodása intézetünk szellemi életének aranykora s ettől kezdve büszkén valljuk büszkeségünknek, ki Isten, haza és tudomány szentháromságának lelket, szivet és agyat termékenyitő és megszentelő igéivel iskolánk renaissanceát nyitotta meg. Hit, vallás és egyház volt a székfoglaló beszédének tárgya s úgy ezt, mint nagy értékű előadásait magyar nyelven taitotta, így akaiván tanítványait a magyar nyelv és szellem részeseivé avatni. Igazi tanférfiu egyéniség, tanít és nevel nemcsak ügyvédeket, állami hivatalnokokat, hanem első sorban embereket, hasznos polgárokat. Bámulatos egy emberi Egyedül adta elő az összes jogtudományokat, a felsőbb osztályokban az irodalomtörténetet, egy egész tanári kar helyett tanított. Tanártársainak figyelme és tisztelete mily fényesen nyilatkozott meg, midőn lemondván jogigényeikről, az igazgatói díszes állást reá ruházták. Buzgólkodása teremtette meg a második jogi tanszéket, melyre az iskola testvéröccsét, Hunfalvy Jánost hívta meg, ki megértve bátyja intencióit, a két testvér valóban Castor és Pollux gyanánt ragyogott intézetünk egén. Ragyogásuk azonban nem tartott sokáig ! Hazánk egész látóhatárán vészfelhők tornyosultak s a »dúló vihar letépte intézetünk élő fájának sok viruló ágát«, letűntek a legfényesebb csillagok s Hunfalvy Pál is árván hagyta katedráját. Törvénytanítói tisztét a törvényhozóval cserélvén fel, a nép gyermeke tagja lett az első népképviseleti országgyűlésnek, melyen a sze- pesszombati kerületet képviselte. Azonban politikai életünk láttára sem illúzió nem növelte bátorságát, kétségbeesés sem lohasztotta s midőn a remény és aggodalom súlyos napjai elkövetkeztek, a nemzetgyűléssel együtt menekült Debreczenbe, hol jegyzője volt a függetlenséget kimondó ország- gyűlésnek.
