Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1912
IS ninkul fényenergiájává. Hasonlóképen magyarázható a nap és egyéb égi testek fénye is. A napból ép úgy, mint a többi égi testből úgy positiv, mint negativ elektronok óriási sokasága áramlik ki, melyeknek sebessége 300.000 km/sec. Ezek egymáshoz ütődvén, azok translatoris energiája átalakul sugárzó energiává. Hozzánk közelebb álló égi testek közül a napból áramlik ki legtöbb elektron, amit igazol az a megfigyelés is, melyet Elster Algierban egy nap- fogyatkozás alkalmával észlelt. Ugyanis a levegőben levő positiv elektronok tartalma a napfogyatkozás megkezdésével fogyni kezdett, s annál nagyobb mértékben, minél jobban födte el a hold a napot. A minimum nem a teljes napfogyatkozás alkalmával következett be, hanem a teljes napfogyatkozás után négy perccel később. Ezen késés onnan származott, hogy a tenger felől szél fújt, s ez más, tenger felőli ionos levegőt hozott a megfigyelési helyre. A tenger feletti helyen ugyanis mindig kisebb potentiálú levegőelektromosság van, mint a száraz hely fölött. A minimum bekövetkezése után ismét emelkedett a positiv elektronok tartalma. Hasonló megfigyelésre jutott Ludvig R. Dél-lndiában. Wehnelt és Thomson kimutatták, hogy minden fémlemez minden nyomás mellett elektronokat lövel ki, de nem csak fémlemezek, hanem más tárgyak, már a fénynek csekély nyomása mellett is lövelnek ki elektronokat, amely körülményt Lorentz szerint úgy lehet magyarázni, hogy minden molekulában vannak elektromossággal megtöltött anyagi pontok, melyek azonnal rezgésbe jönnek, mihelyt a testet fény éri, ezen mozgásnak oka pedig azon változatos elektromos erőkben keresendő, melyek a fénysugárban nyilvánúlnak. A föld minden egyes pontjából szintén elektronok szállnak a levegőbe ; ezen elektronok lehetnek positiv elektromosságuak és lehetnek negativ elek- tromosságuak. A föld egyes helyein, pld. ott, ahol az uran-fémek vannak, nagyobb mértékben, történik ezen felszállás, más helyeken ismét kisebb mértékben. Az elektromos sugarak — úgy nevezik az elektronok gyors egymásutánját — a levegőt, s egyáltalán a gázokat elektromos vezetővé teszik. A mi tárgyunk szempontjából sokkal fontosabb azonban az, hogy ezen elektronok a levegőbe érkezve ott magokat képeznek, melyekre a a már bizonyos fokig telített vízgőzök lerakódnak, lecsapódnak, s ködöt, illetőleg eső cseppeket képeznek majd. Ezt először Wilson C. T. R. angol fizikus mutatta be olyképen, hogy a nedves levegőbe, mely közel állott a telítési fokhoz és pormentes volt, kathód sugai akat engedett, mire abban a zárt térben, melyben a nedves levegő volt, azonnal köd keletkezett Thomson tovább folytatta a kísérletet, engedte a ködöt kiterjedni és valamely elvezető anyaggal érintkezni, mire a köd ismét eltűnt és csak akkor tűnt ismét elő, ha elektromos sugarakat engedett a nedves levegőbe. Thomson ezen kísérletét arra használta fel, hogy az elektronok tömegét határozza meg. Hasonló eredményre jutottak Elster és Geitel, akik egyik
