Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1912
III. Légköri elektromosság az elektron-elmélet alapján. Ma már köztudomású dolog, hogy az »Isten nyila« nem egyéb, mint elektromos kisülés, azaz két különnemű elektromosságnak az egyesülése, mely fény- és hangtani tünemények kíséretében folyik le. Felmerül tehát első sorban az a kérdés, hogy ezen elektromosság, melynek székhelye a levegő, a lég, amiért is légköri elektromosságnak nevezzük, honnan ered ; másodszor, miért jelentkezik feltűnő módon épen zivataros idő alkalmával, mert hisz a nap és év minden időszakában van a levegőben elektromosság, sőt a téli szép idő alkalmával a légköri elektromosságnak potentiálja meglehetősen nagy. Az első kérdésre igen sok elmélet próbál feleletet adni, de egyik sem kielégítő, egyik sem tudja a légköri elektromossággal összefüggő tüneményeket magyarázni, különösen nem tudnak ama kérdésre feleletet adni, miért változik az elektromosság jellege hely és idő szerint. Körülbelül tíz-tizenkét évvel azelőtt indultak meg e téren nagyobb vizsgálatok, melyeknek megindítói EKter és Geitel voltak, kik az elektron- elmélet alapján kezdték a légköri elektromosságot tanulmányozni, nagyobbrészt az általuk konstruált műszerekkel folytatták a vizsgálatokat tovább Ebert, Gerdien és mások. Ezen időszakban a fizikusoknak egész sora foglal- lalkozott és foglalkozik jelenleg is az elektron-elmélettel, s bámulatos eredményekre jutottak: A Geisler-csövekben a kathod sarkról az anód felé a negativ ionok, a kathionok, míg az anódról a kathod felé a positiv ionok, anionok szállítják az elektromosságot. Az újabb fizika legszebb eredményei közé tartozik ezen ionok tömegének és sebességének meghatározása. Fogalmat szerezhetünk ezeknek tömegéről, ha elgondoljuk azt, hogy Wiechertnek számításai szerint a kathionok tömege 2000—4000-szerte kisebb, mint egy hidrogén-atomnak, tehát az összes ismert atomok közül a legkönnyebbnek a tömege. Az anion még ennél is kisebb. Amint ionok az egyik sarkról a másik felé a fény terjedésének sebességével röpülnek, egymáshoz ütődnek és még kisebb részekre, úgynevezett elektronokra bomlanak. Thomson J. J., Lorentz, Kaufmann és Abrahám szerint ezeknek csak látszólag van tömegük. A Geisler-féle csőben keletkező fény is ezen elektronok egymáshoz való ütődéséből magyarázható olykép, hogy az elektronok eleven ereje át2
