Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1912
16 lan lelked, amely alkotott és teremtett, fölszáll az Egek Urához és hirdeti annak dicsőségét. És szellemed tovább él közöttünk is, mint az egyre megújuló természet, amelyben te annyiszor gyönyörködtél. Fáradt porhüvelyedtől egy utolsó, fáió Istenveleddel válunk el, lelkedtöl e szóval búcsúzunk: a viszontlátásra! Addig pedig kedves mesterünk, szeretett kartársunk, drága halottunk: pihenj békében, álmodj csendesen, álmodj édesen! Isten veled! A viszontlátásra! E szavak elhangzása után pedig, a míg a koporsó lassan a sir mélységében eltűnt, még egyszer felcsendült az ifjúság megható gyászéneke és azután dübörögve hullottak rá, a kegyeletnek első hantjai ércfedte kis halotti hajlékára, majd ráborult az őt ölébe fogadó anyaföld nehéz takarója. És a temető gazdagabb lett egy sirhalommal, amelyhez sokan zarándokolnak majd, mert áldott és jó férfiú pihen alatta, kinek emléke ott él a hálás szivekben. Bruckner Károly.
