Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1911

17 bélyegét. Ezért írja Lessing apjához intézett levelében : »Die christliche Reli­gion ist kein Werk, das man von seinen Eltern bloss aut Treu unb Glauben annehmen soll.« Mi belőlünk kell kiindulni, a saját benső meggyőződésünkből. De ha a vallás egyéni, akkor magában foglalja az egyén felelős­ségének érzetét is. S ez a második gondolat, mely a reformáció vívmá­nyának tekinthető. Magam vagyok felelős minden cettemért, magamnak kell megfelelnem minden szavamért, gondolatomért amaz ötök bíró, az Isten, és a saját lelkiismeretem előtt. Nem háríthatom másra a felelősséget, s nem várhatom el, hogy Isten mindenféle szentek jó cselekedeteiért elnézze az én bűneimet, magamnak kell arra érdemessé tenni magamat igaz megbánás, megtérés, megigazulás által. A reformáció tehát a személyes közvetlen érintkezést Isten és ember között helyezi előtérbe Magam lévén felelős tetteimért magamnak is kell Istenemmel és saját lelkiismeretemmel megbé- külnöm, közvetítésre, lelki gyámkodásra, amint azt a katholikus egyház papja gyakorolja hívei fölött, nincs szükség; a reformáczió felszabadítja az embert a lelki gyámság, a kiskorúság alól, s öntudatos szabad egyént nevel belőle. Szabadság! Mily édesen hangzik e szó, magában foglalja teljes énünk fölötti uralmunkat, emberi méltóságunk elismerését, önrendelkezési jogun­kat ; ezért a szabadságért, akár politikai, akár lelki vallásszabadságért küz­dött az emberiség véres háborúkat elnyomóival, ezekkel a harcokkal vannak teleírva a világtörténelemnek lapjai; hiszen politikai és vallásszabadság min­dig szorosan összeforrtak egymással, ezért fogtak fegyvert Bocskáy hajdúi, Bethlen hadai s Thököly kurucai. És mégis szabadok vagyunk-e abban a lelki értelemben, a milyenekké a reformáció akart bennünket tenni ? Szabadok vagyunk-e a társadalmi elő- itéletektől, szabadok vagyunk-e az önzés, érdek hajhászat rút indulataitól, sza­badok vagyunk-e az aljas hízelgéstől, mások értékének ócsárlásától, protes- tálunk-e minden külső hatalmi kényszer ellen, s mindig saját legjobb meg­győződésünk szerint cselekszünk-e ? Ha úgy cselekszünk, akkor valóban szabadok, akkor valóban protes­tánsok vagyunk, bármilyen vallásfelekezethez tartozunk is máskülönben. Akkor méltó örökösei vagyunk-e a nagy reformátorok szellemi örökségének. De vájjon hányán vannak közöttünk ilyen szabadok, ilyen protestánsok ? s ha nem vagyunk azok, mikép lehetnénk azokká ? Ott van a felelet Krisztus­nál: »Keressétek az igazságot s az igazság szabadokká tészen titeket.« Ezt az igazságot keresték a reformátorok, kereste Luther hosszas vívódások, lelki tusák, álmatlan éjszakák alatt, ezen töprengett cellájában, ez nem en­gedte nyugodni, ezt kereste Rómában, ezt kereste a szentírás szavaiban, s ez a keresés hozta közelebb Istenéhez, ki az örök igazság kútfeje és forrása. Ezt kereste, kutatta annyi kiváló lángelme, s e keresésben találta meg élet­célját, hivatását. Ezért mondja Lessing, hogy ha Isten egyik kezében az

Next

/
Thumbnails
Contents