Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1909

sokáig. »A legfényesebb csillagok, melyek akkor ragyogtak és erre annyi fényt és dicsőséget árasztottak, nemsokára egymás után eltűntek; egész hazánk látóhatára vészterhes sötét fellegekbe borult és a dúló vihar letépte intézetünk élöfájának viruló ágait.«') Érzékeny csapás volt intézetünkre különösen Benedicty János halála, ki minden tanév elején nem késett e szavakkal figyelmeztetni tanítványait: -Die, cur hie! Esto memor patriis cur hue sis missus ab oris.«

Azonban még súlyosabb veszteség volt Hunfalvy Pál távozása, ki mint a nép gyermeke az első népképviseleti országgyűlésbe a szepesszombati kerület egyhangú bizalmával küldetett ki. 1848. június 28-án tehát a páratlan életbölcseséggel betöltött hivataláról lemondott s szándékát nem változtatta meg a lyceális gyűlésből hozzája menesztett küldöttség kérésére sem, melynek azonban megígérte, hogy szellemileg soha sem fog elválni azon intézettől, mellyel gyermekkora óta szive, lelke, egész egyénisége összeforrt.

Fájdalommal hagyta el az alma mater küszöbét, melynek viszontagságos múltját s nemes célját oly találóan jellemzi a kapuja feletti chronostichon:

»Indult>it Majestas, exstruxeie palroni,

Nunc suaves usus laeta juventus habet,«2)

Bár puritán külsején némi anachronismusnak tűnik fel a díszes kétfejű csoda-madár, mert belsejében, a sötét tantermekben a tanítók a magyar nemzeti ügyet, a nemzet szellemi és anyagi felvirágzását, a haza forró szeretetét felmagasztasuló lelkesedéssel ápolták s plántálták az ifjak szívébe.

Ezek között is különösen Hunfalvy Pál hatott nemesítőleg és lelkesítőleg az ifjúságra s ügy szellemdús, nagy tudásra valló előadásaival, mint alkalmi beszédeivel') s különböző irodalmi termékeivel »az ifjúságban a tudomány szomját ebreszté és eszményi célokra irányzott lelkesedést költött fel, hogy tanítványai egykor

J) Palcsó J.: Késmárki lyceum története. (18. 1.

2) Megengedte kegyesen O Felsége, fölépítek a pártfogók,

Most édes örömmel veszi hasznát az ifjúság.

:i) Nemes s életre való paedagogiai eszméket tartalmaznak: 1842. november 23-ikán taitott tanári székfoglaló, 184ő. ápr. 19-ikén Ferdinand király születése napján, 1847. március 13-ikán Spóner Pál fölött mondott és 1847. június végén tartott iskolai évzáró beszéde. Ezek nyomtatás' ban is megjelentek s a késmárki lyceum könyvtárában meglelhetők.