Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1908

Zvarínyi Sándor

(1849—1908.)

Nincs könnyebb, mint valakinek az életrajzát megírni. Az ember megszerzi az anyakönyvi adatokat, azok köré csoportosítja az illetőnek jó tulajdonságait, ami gáncsolni való volt jellemében, »de mortuis nil nisi bene« elvének szem előtt tartásával elhagyja és kész az életrajz, mely azzal az előnynyel is bír, hogy mindenkinek tetszik. De viszont nincs nehezebb dolog, mint valakinek az életrajzát az igazsághoz híven megírni, mindent felemlíteni, semmit el nem hallgatni abból, amit felőle vagy saját tapasztalatból, vagy hallomás utján megtudtunk. Mily kegyeletsértönek tűnik fel gyakran, ilyen eljárás mellett az életrajzíró. És mégis azt gondolom, helyesebben cselekszik az, aki az életrajz megírásának az utóbbi módját követi. Mert hiszen mi mindnyájan gyarló emberek vagyunk és a jó tulajdonságok kizárólagos hangoztatása mellett könnyen azt a téves hitet ébreszthetjük fel embertársainkban — »ime az egyedüli tökéletes lény elhunyt, pedig megérdemelte volna, hogy tökéletességénél fogva örökké éljen.«

És midőn szívem sugallatát követve, rólad kedves jó barátomról, aki minket 1908. december 11-én örökre elhagytál, megemlékezni akarok, biztatásodat vélem hallani: »Csak egyszerűen, minden túlzó fellengöség nélkül, mindenek előtt pedig az igazsághoz híven!« És én követem biztatásodat és tehetem azt annál is inkább, mert ha mindent is megírok felőled, nincs abban jellembevágó dolog, nincsen olyan ami emlékedet elhomályosítaná.

í