Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1908
16 menyeinket és ezeket tekintjük tudományos igazságnak. De minél tovább hatolunk a dolog lényegébe, annál meggyőzőbbé válik annak a végtelensége, amit nem tudunk. Minden haladás új talányok elé állít és végre oly korlátokhoz érünk, meleket az emberi szellem át nem léphet«. Harmadik kérdésünk a szab ad akarat érvényét illeti. A középiskolában tanított filozófiai propedeutika közben az előadó tanár föltétlenül meg kell, hogy emlékezzék a determinismus és indeterminismus elméletéről és kétségkívül a determinismus állápsontjára fog helyezkedni, vagyis tagadni kénytelen az abszolút szabad akaratot — holott vallástani órákban a növendék rendszerint az ellenkező álláspontot kénytelen hallani. Melyiket fogadja el hát az ifjú? A megoldás sokkal egyszerűbb, mint a minőnek látszik. Mert a dolog úgy áll, hogy abszolút szabad akaratban tkp. senki sem hisz ma már, amint ez lehetetlen is, ha a modem lélektan elveit figyelemre méltatja. E vita rugója az, hogy egyazon szó más és más és más gondolatot kelt a 2 vitatkozó félben, holott egyet kellene gondolniok és lényegileg egyet is akarnak gondolni. Hogy a dolog úgy van, mindjárt igazoljuk a determinismus és indeterminismus egy-egy képviselőjének bemutatásával. Rohland pl. az indeterminizmus hívének vallja magát, de kijelenti, hogy semmikép sem állítja, hogy az akaratelhatározás ok nélkül történik. Elismeri az oksági törvény érvényét az akaratra is, vagyis elismeri, hogy az emberi cselekvés is nem a véletlennek, hanem törvényeknek van alávetve. Elismeri az akaratelhatározás összefüggését a jellemmel és a megelőző körülményekkel (indító okok, motívumok), csak azt hangoztatja, hogy ez a viszony nem a kényszer viszonya, hanem a kauzális összefüggés keretén belül szabad mozgást tulajdonít az embernek.1 Ez modern indeterminizmus álláspontja ; nézzük most az ellenkező felfelfogást. Nálunk igen előkelő képviselője Pauer Imre, aki azt tanítja : »Sem az indeterminismusnak, mely korlátlan szabad akaratról beszél, . . . sem a fizikai determinizmusnak, mely az akaratot is éppen oly kényszerokok nyűge alá hajtja, aminők a mechauice ható fizikai okok, nincs igaza az akarat kérdésében. Hanem csak az az elmélet biztat sikerrel, amely valamint az indokok súlyát, azonképen az erkölcsi karakter természetét is kellő módon mérlegelve formulázza elveit és tantételeit az akarat hatásköréről és funkcióiról.«2 P. szerint az akarat a jellem és a motivumok kettős determinációja alatt áll és elméletét lélektani vagy etikai determinismusnak nevezi. Látnivaló, hogy ez lényegileg teljesen megegyezik a fent ismertetett indeterminizmussal. Amit ma az ev. vallástanárok tanítanak tkp. erkölcsi determinismus, vagyis relativ determinismus, vagy ha úgy tetszik relativ indeterminismus. Ez pedig, mint Luthard kimutatta, teljesen öszeegyeztethető az isteni kegyelemről JRohland; Die Willensfreiheit und ihre Gegner Leipzig 30 és kk. 2Pauer : Az ethikai deteiminizmus elmélete 1899 60. lap.
