Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1908
17 szóló theológiai tannal.1 Valóban csak ily szabad akarat és egyúttal csak ily korlátolt akarat fogadható el manapság ; egy abszolút független, önálló akarat a mai lélektan nézőpontjáról lehetetlen. Hallgassuk meg erre nézve Wundtot, mint legillétékesebbet: »A régibb psycliológusok az akarat cselekményeknek az indulatból való fejlődésére ügyet sem vetettek és így arra a különös gondolatra jutottak, hogy az akarat cselekmény nem az azt megelőző inditó okok és az utóbbiakra ható és a döntő inditó okot uralomra segítő lelki föltételeknek szüleménye, hanem az akarás az inditó okok mellett végbemenő történés, egy metafizikai akarattehetség produktuma, amelyet a lélek oly tehetsége gyanánt határoztak meg, melynél fogva a reá ható, különböző inditó okok közül egyet előnyben részesít«. (Wundt.-Rácz L. Lélektan.) Eszerint az akarat szabadsága pontosan nem az akarat föltétien szabadsága, hanem az észszerű motívumok szerinti egyéni önelhatározás pszichológiai »képessége,« amely mint az ember egész akarat- és jellemélete, bizonyos fokig fejlődésnek van alávetve. Paulsch szépen mondja, hogy az ember szabadsága az ember ama képessége, amely szerint a maga életét az érzéki ösztönöktől függetlenül eszével és lelkiismereteivel bizonyos célok és alapelvek szerint meghatározhatja. Ez azonban nem készen áll elő az emberi lélekben, hanem fejleszthető és fejlesztendő. »Keresztyén etikai felfogás szerint a valódi szabadság a legnagyobb megköt ö 11 s é g«. A valódi szabadság itt az erkölcsi jó iránti teljes önodaadásban áll. (Szlávik Mátyás. Lásd ide vágó tanulmányait : A szabad akarat kérdéséhez. Athenaeum. 1896. és Az akarat kérdésének történeti irodalmáról Ath. 1904—5.) Tehát e kérdésben is — mint láttuk — vallástan és világi tárgyak egy úton haladhatnak. Bátran hihetünk az akarat relativ szabadságában, vagyis az ember ama képességében, hogy a reá ható__ motívumok és saját jelleme szerint határozhatja, el magát valamely cselekedet végrehajtására, kényszerokok és fizikai törvények szabályozó befolyása nélkül. Egy szóval: kényszer nélkül, de nem ok nélkül cselekszünk Rövid dolgozatom végéhez értem. Lehet, hogy oly színben fog feltűnni, mintha nyitott ajtót döngetnék Én csak örülnék ha úgy volna, de nem hiszem hogy úgy van, vagy ha úgy van is, akkor nem általánosan, legalább a használatban lévő tankönyvek (melyeknek más szempontból való hasznavehetöségét készséggel elismerem), ezt mutatják. Ma tehát az egyesek belátására van bízva, hogy tárgyalják-e soron kívül a felvetettem kérdéseket vagy sem ; és ha legtöbben tudják i« az elmondattakat, nem kerítik rájuk a sort, nem tartván szükségesnek vagy üdvösnek Már pedig én ezek felemlítését föltétlenül szükségesnek tartom és ha sikerült másokban is hasonló meggyőződést keltenem, szerény felszólalásom, vázlatos elmefuttatásom mégsem volt haszontalan. Tudom, hogy még sok más kérdést is kellett volna felölelnem, ilyenek Luther különben a merev determinizmus álláspontján volt. (L. De servo arbitrioc. művét) 2
