Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1908

sem, semmikép sem ütközik vallási meggyőződésünkbe. Nem hallgatunk azonban el egy rendkívül érdekes természettudományi elméletet az özönvízre vonatkozólag.1

Tény, hogy az özönvíz vagy vízözön legendája, vagyis nagy és végzetes áradások emlékezete csaknem minden nép mitológiájában és ősmondáiban föllelhető. Andree »Die Flutsagen« című munkájában (Braunschweig 1891.) 85 ily tudósítást állított össze, melyeket még újabbakkal kiegészíttettek. Természetes, hogy a mondát a sok nép egymástól tanulta, hogy tehát a 85 változat nehány közös forrásra vezetendő vissza, különösen fontos azon népek hagyománya, kik egymással nem érintkeztettek. Riem e szempontból az izraeliták, a litvánok, babiloniak és masai nép (Közép-Afrikában) hagyományát veti egybe és a következő rokon vonásokat állapítja meg : Az özönvíz nagy esőzés által jön létre soká tart és a víz lefolyásával érvéget. Végezetül megjelenik a szivárvány. Riem magyarázata a következő : Ma vízözön lehetetlen, de nem volt az, mikor a földön más fizikai és geológiai viszonyok uralkodtak. Volt idő, mikor a föld saját belső melegének oly fokával rendelkezett, hogy a tenger és folyók vize szei felett elpárolgott, úgy hogy a föld körül vastag felhőréteg képződött, melyen a nap csak éppen keresztül hatolhatott, hogy általános világosságot keltsen és lehetővé tegye a növények anyagcseréjét. A föld akkoriban óriási üvegház volt. A felhőréteg képezte az üvegtetőt, a földgolyó a meleg és a vizek a nedvesség forrását. Ez az egyensúlyállapot a levegő melege, föld melege és a nedvesség között nem maradhatott meg örökre. A föld mindig több meleget adott át a víznek, mely persze gőzzé változott. Ez a meleg gőz a felhőréteg, illetőleg a hideg világűrben elenyészett. A föld végre is annyira lehűlt, hogy az egyensúly megbomlott. A felhők összesürüsödtek, a meleg a nyíláson keresztül kifelé áramlott és a temperatura alászállása által eső támadt, mely tán hónapokig tartott. Ez volt az özönvíz, mely új rendet állapított meg a földön. Véget ér a harmadkor és bekövetkezik a diluvium. Ezentúl a nap uralkodott a föld felett, megkezdődött az évszakok váltakozása is, az ember kénytelen volt ehhez alkalmazkodni. Növényevőből állattevő lett, mint vadász (nimród) szörnyű pusztítást visz végbe az állatok között.

Nem elegyedünk vitába Riem-mel, nem kutatjuk, hogy mennyiben helyesbítendő az ő tetszetős elmélete, csak arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a szerző elejétől végig tudományosan fogja fel az özönvíz problémáját és csak ez alapon keresi a megoldását. Annyit mindenesetre tanulhatunk belőle, hogy a ridegen elutasított álláspont e kérdéssel szemben sem vezet célhoz. Jól mondja Zittel, a nemrég elhalt palaeontológus : «A tudományos igazság folyton változó fogalom, mely mindenkori ismeretünk terjedelmétől függ. Amit ma jól okadatolt igazságnak tekintünk, évtizedek múlva goromba tévedésnek bizonyul. Az időleges empirikus tapasztalatból szűrjük le ered'Dr. Joh. Riem: Die Sintflut. Stuttgart 190ö.