Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1908
7 részéről.1 Meg kell értetni — persze csak a legfelsőbb fokon — az ifjúsággal, hogy a dogmák vallásos hitből eredő nézetek, ismeretek, hogy nem tartalmaznak az értelmet kényszerítő bizonyítékot a vallási igazságok mellett, hanem a személyes meggyőződésre, a személyes élményre apellálnak. így is nagy a jelentőségük és tisztelni kel! őket, mint örök vallási igazságok becses burkát, mig csak ellent nem mondanak a világi tudománytól megállapított objektiv igazságoknak, amikor is fejleszteni szükséges. Ezt a tovább fejlesztést a protestantizmus azon elve, hogy magát szentirási alapon mindig újból megreformálhatja, meg is engedi. Ha a fődogmák ilyetén tárgyalásánál még felhasználnánk Drummond munkáját, (Természeti törvény a szellemi világban,) ez igen üdvösnek bizonyulna a tanítás eredményesebbé tételére. A biblia sem lehet nézetem szerint- a protestáns vallástanár előtt »noli me tangere« ; hisz ép azért, mert hitünk zsinórmértéke, kell hogy mindenki szabadon morithes.se belőle hitének alapmoggyőződését. Mivel a szóbeli inspiráció tana már megdőlt, a bibliára is reá szabad huzni a történeti és irodalomtörténeti módszert Nyíltan meg lehet mondani a felső fokon, hogy a szent könyv nem maga az isteni kijelentés, hanem annak csak történeti okmánya. Nem az Isten, vagy az ő szent lelke szerzője a szent írásnak, hanem az Istentől ihletett férfiak. De mivel azok emberek voltak, beszédjükön, mondani valójukon lépten-nyomon megérzik, hogy koruknak gyermekei. Azért természettudományi tekintetben nem egy botlást lehetne a szemükre vetni. De hiszen ép az volna a hiba, ha a szentirásban természettudományt keresnénk; nem ilyen ismereteket nyújt nekünk, hanem valláserkölcsi hitigazságokat. Mind a mellett elvitázhatatlan, hogy ezeket a legendás történeteket helyenként páratlanul fenkölt, magasztos, igaz isteni szellem lengi át. Ha ily módon lát hozzá a biblia ismertetéséhez a vallástanár, minden veszély nélkül reá mutathat azokra a különböző elméletekre, melyekkel a tudomány az ó testamentom egyes állításait helyesbíteni igyekezett, vagy helyesbítette. (Kant-Laplacé elmélete, evolucionizmus, származástan, darwinizmus, stb.). Ez természetesen annyit jelent, hogy a vallástanárnak folyton haladnia kell (a jó pap holtig tanul) és tudomást szereznie úgy az érdekesebb támadó, mint az apologetikus irányzatokról. Nálunk is elkelne — ha volna anyagi erőnk rá — egy »Glauben und Wissen« cimü folyóirat, mely Németországban az összes ide vágó kérdéseket, keresztyén szempontból, sokszor igen nagy sikerrel világítja meg. 1 Hadd illusztráljam mindjárt egy konkrét példával, hogy mit tartok tapintatos eljárásnak. Egy ho: /ám igen közel álló kollegával történt. Egyik tanítvány : az' kérdezte tóle, igaz-e hogy a darwinizmus merő hazugság? A tanár igy felelt : »A darwinizmus komoly tudományos hipotézis, mely a természeti élet számos jelenségére meglepi fényt derített és melyet az állatrendszertan, összehasonlító anatómia, ontogenia és paleontológia is igazolt. Ha ön majd kilép az életbe, akkor elolvashatja Darwin munkáit is és az ezekkel foglalkozó cáfolatokat is, hogy mindkét fél elfogulatlan vizsgálata alapján önálló meggyőződéshez juthasson.« Nézetem szerint ez a helyes, tapintatos módja ilyféle kérdések elintézésének, ha részletesebb fejtegetésbe nem akarunk bocsátkozni.
