Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1905
Luther. (Részlet az 1905. évi október lió 31-én tartott beszédből.) .................Mint minden nagy kulturmozgalom úgy a reformáció is s zámos tényező összehatásának az eredménye, nem pedig egyetlen ember alkotása, mert nem a nagy emberek csinálják a történelmet, mint- a heroisz- tikus történetírás tanítja, hanem az egyéniség és a közösség, a tömeg kölcsönösen feltételezik egymást. De annyi tagadhatatlan, hogy a nagy egyéniségek hatalmasan belenyúlnak a történeti fejlődés menetébe.1) Ilyen hatalmas egyéniség volt Luther Márton is. Vitathatlan, hogy lángelme volt, ezt elismerik katholikus tudósok is2 *) és hogy a lelkileg legegészségesebb lángelmék közé tartozott, akit Lombroso8) kellő alap' nélkül sorozott a beteg egyének közé, mert lelkének egyensúlya csak egy időre bomlott meg, a tulságig fokozott szellemi munka, lelkiismerete-érzékenységéből fakadt vallási kételyei miatt, de ezen lelki válsága után szellemének energiája töretlen maradt. Az ő személyéből, papi, szónoki, tanítói és irói munkásságából indul ki az egész mozgalom. 3 korszakra oszthatjuk az életét.4 * * *) Az első 1517 ig az az időszak, melyben a kor, a környezet formálja a lelkét, az egyéniségét, a második 1517. okt. 31-ikétől 1522. márciusig,' a fényes sikerek és diadalok kora. A 3-ikban 1546-ig ő is mint minden nagy ember kénytelen megérezni, hogy az ő eszméjéért folytatott küzdelém oly erőket idéz fel, melyek eredeti J) Lindner: Geschichtsphilosophie 73. 2) pl. Döllinger 1. Dr. O. Hegemahn: Luther im kath. Urteil. 225. :}) Lombroso (Genie und Irrsinn című munkájában ford. Courth) Luthert egy kategóriába sorozza Mahomed, Savonarola és Schopenhauerrel, akik szeiinte őrültek is, lángelmék is voltak. Lombroso elmélete vitás. »Ha ep oly érdeklődéssel és figyelemmel kutatnók az átlagos emberek elméjét is, többé-kevésbbé kórosnak minősítenék. A minthogy közismert dolog hogy az elmehíb- banások kutatója könnyen mindenütt elmehibbanást vél fölfedezhetni természetesen csak a saját theoriáiban nem. Holott ha valaki mindenütt keresi az elmekórt, mindenekelőtt ebben a keresésében kellene elmekórt keresnie.« (Palágyi M.: Az ismerettan alapvetése. 161.) »Ha az abnormitást a rendkivüliség értelmében vesszük, akkor a lángelme igenis nem normális ember, amennyiben gondolkodásának mikéntjével, annak eredetiségével és teremtő erejével feltétlenül felemelkedik a közepeseken, sőt a tehetségeseken is. De az abnormitáshoz mint az ember csökkent értékű válfajához csak annyi köze van, mint bármely embernek.« (Rauschburg P.: A lelki élet abnormitásai.) Műveltség könyvtára IL, 759. J) Gustav Freytag: Doctor Luther 70.
