Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1905
14 Mert bár rövid volt pályád, mégis elég volt arra, hogy munkád, a melyet az iskola* egyház, társadalomnak és igy a hazának szenteltél, áldás és sikerről szóló emléket hagyjon és hogy fel legyen jegyezve intézetünk történetének fényes lapjain. Immár térj pihenni, szeretett, felejthetetlen kartársunk az anyaföld csendes ölébe. Békében nyugodhatsz, hisz, bár távol tőlünk lehelted ki nemes lelkedet, mégis visszatérhettél ismét e kedves városba, a hol születtél és éltél, mely boldogságod és szenvedésed, de egyúttal működésed és sikered színhelye és tanúja volt; a hol mindenki szeretett, tisztelt és becsült. Itt pihenhetsz, a hol sírod fölött a Magas Tátra vadregényes bérczei és az ősrégi lyceum komoly falai — szivednek e két bálványa — éber szemmel őrködik fölötted és minden nap újra és újra köszönt. Pihenj békében! Nyugodj csendesen! Álmodj szeretetünk, elismerésünk, hálánkról! Isten veled! Isten veled! E mélyen megható, meleghangú, szép búcsúszózat után még Nikelszky Jenő lyceumi VIII. osztálybeli tanuló mondott megindító, érzésteljes beszédet a hálás tanítványok nevében, aztán bezárúlt a sír, mely a legjobb, legnemesebb szívek egyikét fogadta sötét mélyébe. Eltemettük, megsirattuk! Sajgó fájdalmunk égető könnyei felszáradtak, de lelkünk mélyén ott maradt a néma gyász, a keserű bánat, mely korai elvesztésébe nem tud belenyugodni s csak az Istenben vetett erős hitben keres vigasztalást. De ott maradt a hála, az elismerés, a barátság s a szeretet kitörülhetlen mély érzése is, mely a sír: az elmúlás és öröklét határán sem szűnik meg, nem szűnhet meg soha. Mert most, hogy kihűlt poraid felett állunk s eszményi tisztaságában tündökölve lebeg felettünk nemes lelked az örökkévalóságban, most látjuk, most érezzük igazán, kedves jó elköltözött barátunk, hogy Te azok közül a ritka nemes lények közül való voltál, akik szívjóságukkal, kötelességtudó, munkás életükkel s szeplőtlen, hótiszta jellemükkel a közönséges, rendes emberi mértéken jóval felülemelkednek, kimagaslanak, akiket mintha hibától, gyarlóságtól menten arra teremtett volna az Alkotó keze, hogy az i d e- ális ember örök példányképéül szolgáljanak embertársaiknak,
