Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1904

30

Entfernt des Vorwurfs glühend bittre Pfeile,

Sein Inneres reinigt von erlebtem Graus“.

Goethe itt tehát megint a szimbólumhoz folyamodik, hogy Faust lelkének lassú gyógyulását megérzékítse. A kar megfogadja Ariel parancsát és Faustot új tevékenységre teszi alkalmassá. A gyógyítás 4 mozzanatból áll: a sérénade elringatja Faust lelkét, az éj feledést borit rá, a mattutino (hajnal) közeledtével fölgerjed az alvóban új erő és remény sejtelme, a réveibe végre új munkára hívja Faust már gyógyult lelkét. Mindjárt első szavai mutatják, hogy egy egészen megváltozott ember áll előttünk. Végig pillant befutott pályáján. A teljes verőfényben, melytől el kell fordulnia, a természet közvetlen felfogásának a képét látja, a melyet emberi szem el nem viselhet. A földre tekint, hol a természet jótékony ködfátyolt vet a fényözön elé megvédve az embert a megvakulástól. Az istenit közvetlenül nem láthatjuk, hanem csak visszasugárzásában és evvel be kell érnünk:

Am farbigen Abglanz haben wir das Leben.

Mephistopheles Faustot most, mint megígérte volt, új körbe, a nagy világba vezeti: a császár udvarába. Egy bomlás szélén álló birodalom tárul fel előttünk: az ancien regime. Mephistopheles a császár előtt letérdelve talányt mond, mire a császár felfogadja bolondjának. A császár, aki egészen a küszöbön álló farsangi vigsággal van elfoglalva, kedvetlenül nyitja meg az államtanácsot. A főméltóságok egymásután föltárják az ország belső viszonyait, az ijesztő bomlás és hanyatlás főoka a kétségbeejtő pénzügyi helyzet. Ekkor a bolond a földben felhasználatlanul heverő töméntelen kincsre figyelmezteti a császárt, oly kápráztató színekkel ecseteli a sötétben rejtező kincseket, hogy az egész hivatalnok sereget megnyeri tervének. A kincsek napvilágra hozásának az elhalasztását Faust, mint asztrológus okolja meg! előbb magukba kell szállniok, meg kell ünnepelniük a farsangot. Követ* kezik minden átmenet nélkül az álarcos játék („Mummenschanz“), melynek szimbolikus értelme egyszerűen az, hogy Faust jobban megismeri az állami életet. A herold nyitja meg a jelenetet, aki beszédében az Olaszországból Szakadatlanul Németországba áradó finom ízlésre utal. A florenci kertész* leányok a reriaissance művészetének Németországba való átültetését jelképezik. A kertész legények a teljes élvezetet kívánják szemben a gyöngébb nemmel, mely a tetszetős látszatot magasztalta. Az anya és leánya fellépte szimptomatikusán azt a hatást érzékid meg, melyet a romlott felsőbb körök a népre, illetőleg a középosztályra gyakoroltak. Hozzájuk nagyszámú játszótársak, halászok és madarászok csatlakoznak. Majd belépnek nagy garral a favágók, akik a nép nagy tömegét képviselik. így a költő bemutatván a rothadó társadalom egyes osztályait, most a társadalom testén észlelhető 3 betegséget személyesíti meg: a Pulcinelle az elpuhult kényelmességet, a parazita a hízelgő tányérnyalást, a részeg ember az esztelen tivor- pyázást képviseli. Az álarcos alakok sorát most mitológiaiak váltják föl,