Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1904
29 mindig újonnan feltalált módszerekkel a régieket halomra döntik, háttérbe szorítják az ügyetleneket, kik a régi elkoptatott módszerekből élős- ködnek, a lidércek azok, akik fantasztikus elméletekkel állanak elő, a hulló csillagok a gyorsan feltűnő, de gyorsan el is enyésző tudományos nagyságok, a következők (Massiven) azok a tudósok, kik tudós felfuvalkodottságukban mindenkit el akarnak taposni. Púk és Ariel fejezik be a felvonulást. Hajnalodik és a fény felderültével vége van a varázséj egész kísérteties játékának a fantasztikus színhely egyhangú merősségé változik. Amint Faust fölébred, felriad benne szerelme és az ördög tudtára adja Margit siralmas sorsát. Vágtatva indulnak segítségére, hogy börtöne ajtaját felnyissák. E börtönjelenet tele van tragikai erővel. Margit a börtönben senyved, szelleme elborult. Faust erővel magával akarja hurcolni. De a szerető leány, aki kedvesét fölmentette az anyja halálában való részességtől, aki megbocsátotta neki bátyjának meggyilkolását, most elfordul tőle, midőn az ördög szövetségesét ismeri íöl benne. Szenvedésének nagysága által Faust fölé kerekedett. Tudja, hogy számára csak úgy van menekvés, ha Isten ítéletére bízza sorsát. És „a borzasztó halálos kimenetel a bünbánat és hit alapján utat nyit néki az örök életbe“. O tehát már most ért oda, a hová Faust csak életének folytonos törekvése árán fog eljutni. Azért hirdeti egy hang felülről: Sie ist gerettet. „Övé az élet.“ E megrázó jelenettel végződik a tragédia első része. Faust Margit elcsábításával bűnt követett el és ezért a dráma hagyományos törvénye szerint meg kellene bűnhődnie. Goethénél azonban az a bűnhődés nem a halál, hanem nemesebb, méltóbb bünhődés: egy folyvást tisztuló, nemesbedő, fölfelé emelkedő élet. Faustot Gretchenhez kezdetben csak az érzékiség sodorta, de hozzá való viszonyában megismeri hűséges, odaadó lény nagy értékét és siralmas halála fölötti fájdalma megtisztítja lelkét és igy az a viszony, melyről Mephistopheles azt hitte, hogy Faust teljesen bele fog veszni, tisztulásának, nemesbülésének kiindulópontjává lesz. E viszony Faustot arra tanította, hogy a boldogságot nem lehet feltalálni a szenvedély önző vágyainak való odaadásban: az érzékiséggel végzett, vele Mephistopheles többé nem fogja megcsalni, A tragédia II. része.1) I. felvonás.*) A II. rész elején Faust Vitágoá gyepen pihenve fáradt, nyugtalan, álmot keres. Ariel, a lég szelleme körüllebegi az effekkel és felszólítja őket, hogy simítsák el Faust lelkének a háborgását : „Die Ihr dies Haupt umschwebt im luft’gen Kreise, Erzeugt Euch hier nach edler Elfen Weise, __________Besänftiget des Herzens grimmen Strauss, ') R. Gorttr „Mehr Licht“ c. művében azt a nézetét igyekezett kifejteni, hogy a II. rész, elejétől az V. felvonás kezdetéig nem egyéb mint Faust álomképe. Szerinte ugyanis Faust a börtönjelenet után testileg és lelkileg beteg. Lelke már teljesen elveszett Mephistopheksre nézve, de mert Faust beteg, még sokat kell szenvednie, mielőtt az égbe juthat. E nézet teljesen tarthatatlan, *) E részben Baumgart gondolatmenetét követem.
