Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1904

28

elvőnulna kmind ama szellemek, melyek a félszegség és tagadás összes fajult képviselik a költészet, tudomány és művészet terén. (Mikor Goethe ez íntermezzo-t megírta 1797. junlus 4. és 5-én a ,,Muse.nalmanach“-t}ak szánta, esak később olvasztotta bele a Faustba, ahol mégis meglehetős laza kapcsolatban áll a főcselekvénnvel). A színház mestere felhivja segédeit a munkára, a hefold megjelöli a színdarab tárgyát, majd Oberon, mint a darab hőse bejelenti Titániával történt kibékülését és felszölitja a szellemeket, hogy jelenjenek meg a hödolatra. Előlép Púk, egy durva nyers szellem és Ariel, a finom kedves szellem, az elbájoló hangok mestere. A Solo és „A csak most képződő szellem“ a romantikus Iskola szertelenségeit jelképezi, a párocskánál Schlegel és Tieck folyóiratára (Musenalmanach 1802.) gondolhatunk (vagy talán a Stolberg testvérekre? Minor). A kiváncsi utasban (Nicolai) a racionalizmus van nevetségessé téve, az ortodoxban pedig Stolberg Frigyes Lipót gróf, aki Schiller „Die Götter Griechenlands“ című költeményét igazságtalanul megítélte. A következő, 5 négysoros strófából álló series a képzőművészet állapotát világítja meg. Az északi művész tanulmányozza a Blocksberg boszorkányait, a purista az antlkizáló művészeti törekvésről mond Ítéletet, a fiatal boszorkány a naturalizmus meztelenségét (Minor, Schlegel Frigyes Lucinde című regényére vonatkoztatja) a matróna a magát tisztességesnek tettető álszemérmet szemlélteti. A meztelen szépség megjelenése annyira zavarba hozta a bogarakból álló zenekart, (mely a német Pamassus hangjainak sokféleségét jelképezi), hogy a karmester alig tudja embereit együtt tartani. A következő 5 alak Baumgart szerint a hirlapirás kinövéseit'személyesíti. A szélvitorla megszemélyesíti a zsurnalisztikában egymás mellett található szolgalelkü hízelgést és alattomos gonoszságot. (Talán Reichardtra gondolhatunk, aki Goethét a „Deutschland“ című folyóiratban egy füst alatt teli szájjal dicsérte és gyalázta. Minor i. m. II, 270). Az ilyeneket üldözték Goethe és Schiller csípős epigrammái, a xéniák. A következő epigrammák a xéniák ellen megindult dühös ellenzéket képviselik. Hennings a „Genius der Zeit“ szerkesztője és a „Musaget“ című versgyűjtemény szerzője. (A folyóirat 1803-ban megszűnt, azért „ci-devant“ — hajdan). A kiváncsi utas szavait nem ő maga (Nicolai) mondja, hanem más valaki, aki egyúttal a hasonló fajtájú embereket jellemzi. Adam = Lavater, a szenteskedés képviselője az irodalomban. A világfi azt mondja, hogy a jámborok minden dolgot nemcsak a szent ügy javára használnak, hanem kiaknázzák a maguk javára is. A következő két alak (táncos, táncmester) a szenteskedésnek a költészetbe való átvitelét jelképezi, a hegedűs, kinek szép dallamait megvetik, megsemmisítő birálatot mond róluk (vagy a filozófusok veszekedésére céloz?). Ezután a filozófia képviselői következnek (5). Valamennyien arról a kérdésről vitatkoznak, van-e reálitásuk a Blocksberg szellemeinek vagy nincsen? A zenekar ismét tussal szakítja meg a seriest. Az utolsó sorozat a tudományban kerülendő visszaéléseket jelképezi; az ügyesek, kik