Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1904
féreg. Csak egy menté révpart marad számára! a halál. Meg fog halni, akármi várjon rá a túlvilágban, új működés tisztább köre, vagy örök semmiség. De midőn a méregpoharat az ajkához illeszti, hogy ez utolsó italt a fenséges hajnalra köszöntse, egyszerre felcsendül a húsvéti ünnep harangja és a hivők éneke. Ez ének feléleszti lelkében azon régi boldogltö emlékeket, mikor még az ő lelkét is a tiszta és forró keresztyén áhitat töltötte el. Hinni most nem tud az örömhírben mint akkor, de a gyermeki érzelmek kegyeletes emléke mégis visszaadja az életnek. Faust eddigi életét nem folytathatja, az életre és tettre való vágyásáról nem tud többé lemon» dani, bele fogja hát magát vetni az új életbe, de nem teli reménnyel, amint túlcsapongó képzelete vele elhitette, hanem minden remény nélkül arra, hogy sikert, vagy kielégítést talál törekvésében, Ezért lesz kész prédája a rá lesel« kedő veszedelmek és kisértéseknek, Alig lecslllapult szenvedélyét, csak újból föléleszti a séta, midőn húsvét napján Wágnerrel az ünneplő néptömeg közé vegyül. Örömmel nézi a nép boldog mulatozását. De midőn a nép dicsérettel halmozza el a dögvész Idején tanúsított önfeláldozásáért, ismét erőt vesz rajta az emberi tudás elégtelenségének, korlátoltságának a tudata, De épúgy mint múzeumában a hold vonta el a tudás sivárságának gondolatától és keltett benne életkedvet, úgy itt a lemenő nap szemlélete utalja a természetre és ő gyönyörű sza» vakban fejezi ki hő epekedését — Wágnerrel ellentétben, aki ilyesmit nem érzett soha, mert csak a könyvek világában leli kedvét, Faustot pedig állandóan két érzelem, két ösztön hullámoztatja: a tudás ösztöne, a mely a föld porából a szellemek magaslatára ragadja és az élet vágya, mely mohón e földhöz tapad! „Du bist Dir nur des einen Triebs bewusst; O, lerne nie den andern kennen ! Zwei Seelen wohnen, ach, in meiner Brust, Die eine will sich von der andern trennen; Die eine hält ln derber Liebeslust Sich an die Welt mit klammernden Organen; Die andere hebt gewaltsam sich vom Dust Zu den Gefilden hoher Ahnen.“ Újra a szellemekhez fordul, de mióta a föld szelleme lenézte, nem várja tőlük többé a tudást, hanem az élet élvezését. így lelke nyitva áll a kisértő előtt, aki egy uszkár alakjában mutatkozik. Amint Faust hazatér, az őt nyomon követő uszkár vele együtt a szobába lép. Fauston békés hangulat vesz erőt, ez azonban nem tartós, megújul benne a tudás szomjúsága. Azért előveszi az új testamentomot, hátha az isteni kinyilatkozás adna neki megnyugvást ? De mindjárt az első szó megszavarja, mi az értelme a Aóyog-nak: szó, értelem erő? Végre „tettel“ fordítja. íme, mily közel van a helyes úthoz,
