Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1903
74 Ha elmédben felidézed a múltaknak emlékeit, r Edesiteni akarván a nyugalom számos éveit, Gondolj ránk is szeretettel, kik most elbússúzunk itten, Áldjon meg téged, áldjon meg Scholcz bácsi, az a jó Isten! A tanári kar nevében Bruckner Károly igazgató a következő beszédet intézte a távozó kartárshoz, egyúttal átnyújtva neki a tanári kar ajándékát egy szép ezüst serleget; Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Szeretett kartárs! Hadd szólaljak meg azok nevében, a kiket a búcsuzás e percze talán a legmélyebben és egyúttal legfájdalmasabban érint. Volt munkatársaid, a lyceum tanári kara jelenik meg előtted szeretve tisztelt mesterünk és nesztorunk, hogy meghajtsuk az elismerés zászlóját, hogy a szeretet, hála és ragaszkodásból font babérkoszorúval illessük vezéri homlokodat. Kinek keble teljék meg jobban fájdalommal és bánattal, de egyúttal örömmel és büszkeséggel, hacsak nem első sorban azoké, a kik kedves családod után legközelebb állottunk hozzád, legjobban férkőztünk szivedhez, a kik legjobban ismertük, nemes jellemedet, páratlan idealismusodot, kik leg- igazabb és megbízhatóbb tanúi lehettünk fáradhatlan, áldásos munkásságodnak, kiváló érdemeidnek. A közös pálya és életczél, működésünk azonos küzdtere az iskola, az együtt átélt öröm és bánat, remény és csalódás, törekvés és siker szorosra fűzött bennünket, a kartársi közérzület, a baráti szeretet erős lánczczá kovácsolt, tartós gyűrűvé forrasztott össze. És most Te, ki e láncz legtartósabb szeme, ki e gyűrű ékessége voltál kiválná készülsz abból, elszakadni akarsz tőlünk. Úgy érezzük, mintha a Te elszakadásod végig repesztette volna a láncz szemeket — mert sziveinken végig sajog az elválás keserűsége, úgy tűnik fel mintha a gyűrű fénye és elhomályosodott volna, mert szemünkre a bánat köd fátyola borult. Búcsúzni kell tehát nekünk is! Kérésem a szavakat, a melyekkel kifejezhessem mind azt a mi most szivünk húrjait rezgésbe hozza, a szavakat a melyekkel ecsetelhetném a ragaszkodás és elismerés, a tisztelet és szeretet érzelmeit, melyek e pillanatban feléd áradnak. El szeretném mondani a szónak varázserejével és a történetiró hűségével — mindnyájunk okulására és ösztönzésére mind azt a mit Te tettél ez ősrégi intézet érdekében, a mi Te voltál az iskolának. Szeretnék ma veled együtt visszaszállni a messze, messze múltba, veled együtt visszapilantást tartani 45 évi munkásságod felett. Vájjon az félénk fiú, ki több mint egy fél századdal azelőtt tudásszomjtól hajtva először lépte át e régi és hires iskola küszöbét, sejtette-e mar
