Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1902
8 Hogy megálljunk meg nem tört kebellel, Hogyha rosszat a sors nekünk ád! A ktürőt megáldja kegyes Ég! El ne hagyad magad’ élő nemzedék! Petőfi. Tetszik nekem e szavalás. Nem láttam felesleges taglejtést, a mi mindig zavarólag hat a nézőre; élvezettel hallgattam végig az előadást. Fábry. »Járd össze századink sorát, A régi s új időt. S tiszteld, magasztald mindenütt A jó, nagyot, dicsőt! Állj meg kipusztult váraink Bús omladékain; Ültess borostyánt bajnokink Gyöplepte halmain, Hogy, a kik édes hónukért Ott sírba dőltének, Örökre minden hü magyar Szivében éljenek.« Kubinyi. Kicsoda vagy te ? Bacsányi képében jelensz meg és szavalod az ö versét? Fábry. Kérem szeretettel, én a Vártünde vagyok, ennek a szerepét játszom most. Ti adtátok nekem ezt a nevet, mikor a »vár leányról« szóló tündérregéket meséltem. Tehát egyelőre a Vártünde szerepét játszom. De mint allegorikus személy tovább is különféle alakokban és név alatt jelenek meg, hogy jelenítsek a századok viharaiban a Tátra alatt lefolyt egyes eseményeket, valamint ti is allegorikus alakokban a századok eseményeit jeleníteni fogjátok ............ A különbség köztünk csak az, hogy ti, bár mindvégig más-más szerepben léptek fel, nevetek nem váltakozik, csupán a cselekvény. Én tehát a Vártünde szerepét játszom most. Kubinyi. De ne fekete férfi ruhában ? Fábry. Ne háborgasson az ur! hagyjuk a divatot, hadd mondjam el, mi a szerepemben áll. Én régtől fogva voltam, vagyok és leszek. Én a költészetet személyesítem. Kubinyi. Jaj, lelkem, e szerint te nem e földről való vagy; Istennő vagy te !
