Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1902
T káig a tudomány és szabad szellem e lelkes apostolát! (a deákok éljeneznek). Mielőtt azonban elválnánk egymástól, szeretném legalább kezdetét látni a drámai tanulmánynak, melyet, mint hallom, együttesen a német önképző társaság tagjaival készülnek előadni. Jó géniusz az, mely az iskola vegyesajku tanítványait egy dicső eszme köré csoportosítja s a testvérülés és barátság kötelékével összefűzi. Kerényi első zsengéit németül irta, másik barátom, Beck Károly, német nyelven versel izzó hazafisággal. S lelkesedve állok meg ama dicső emlék előtt, melyet Körner Tivadar a szigetvári vértanúknak emelt a német literaturában. Schiller Frigyes Teli Vilmosa ragyogó nyelven zengő diadalének a népszabadságharczról. A népszabadság bátor hirdetői és az elnyomott emberi jogok rettenhetlen védői, bármely nyelven teljesitik missiojukat, minden időben kedvelt alakjai voltak az ideálokért lelkesülő fiatalságnak. (Helyet foglal Hunfalvy mellett a baloldalon. Szabó és a többiek is leülnek a jobboldali székekre.) Kubinyi. Századoknak hő emléke Ide vonja a jó honfiút, Ki a kegyeletnek oltárára Illetődve tesz le koszorút, Dagadó keblére gyúl az erős hit: Ne csüggedjünk, a jó Isten megsegít! Itt állt Thökölynek büszke vára! Csonka tornya, fala most is áll, Úgy rémlik előttünk, mintha ura Zajongó hadával síkra száll! Elpusztúl a sík mező, de újra kél Ifjú had az elestek vériből. Mintha újra látnok bevonulni Zrínyi Ilonát, a bájos nőt, Rákóczy Ferenczet nővérével, És Thököly Imrét, a dicsőt! Hejh! itt dicső napok voltak egykoron, Tündöklő fény özönlött a városon! De Késmárkra gyásznapok virradtak, Három nemes fia: Lányi, Kray És Toperczer, hóhérpalos alatt Vérzett el! — s lelkünk most is fáj, Ha tekintetünk a szent helyre száll, Hol e három vértanú sírboltja áll. S szent emlékük föléleszti Tespedö jelennek tudatát:
