Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1901
A\ mert ő a pápát egyedül csak római püspöknek (évéque de Rome) tekinti*). De Napoleon bukása után a helyzet hirtelen megváltozott. A forradalmak elnyomása után Europa szerte beállott reactió idején a közhangulat kedvező volt a pápai hatalom irányában; ezen kedvező hangulatot a pápai diplomatia mesterileg felhasználta; a jezsuita rend visszaállittatott s az ügyes kormányosok, kiket a pápai udvar régóta fájdalommal nélkülözött, visszaszálltak Sz. Péternek már-már sülyedezö hajójára. Ez idő óta a pápai hatalom rohamosan emelkedett, hisz már századok óta nem volt oly kevezö a politikai helyzet a középkori hatalom visszaszerzésére mint ekkor; ez időben kezdődik a kath. egyház fokonkénti átalakulása a pápai uralom rendszerévé, mely a csalhatatlanság dogmájának proclamásával «a Pastor aeternus» bullában befejezést nyert. A letűnt század tehát igen változatos képet mutat az egyházi, politikai és társadalmi téren. A pápai hatalom siilyedése a század elején; ugyan-e hatalom rohamos emelkedése 1 Sí4-től kezdve a század egész folyamán át; a pápai hatalom rohamos emelkedése mellett szemünkbe ötlik másfelöl a kath. államok fokozatos hanyatlása a politikai, társadalmi és anyagi téren, míg a prot. népeknél mind a két világrészben anyagi felvirágzást és szellemi felszárnyalást látunk, mely nekik a politikai hegemóniát biztosítja. Most áttérünk felolvasásunk tulajdonképi tárgyára, vázolni akarjuk a protestantismus helyzetét és fejlődését két század fordulóján. E kérdés gazdag és bő anyagát nem lehet egyetlen felolvasás szűk keretébe szorítani. Hogy ezen kérdést minden oldalról teljes összefüggésben megvilágíthassuk, szólani kellene először azon kérdésről: «Mi okozta azt, hogy Roma hatalma a múlt század folytán oly rohamosan emelkedett ?» Egy másik kérdés feladata volna a történelemből vett példákkal, tehát a tények logikájával megczáfolni és vissza utasítani Roma azon régi vádját, melyet mint tant folyton hirdet, hogy t. i. a reformatio a forradalmak szülöanyja. De ezen kérdésekkel most nem foglalkozunk, hanem áttérünk a protestantismus fejlődésének történetére. A protestantismus fejlődésének története azon tapasztalati igazságot illustrálja, hogy a protestantismus nem önmagáért, hanem az emberiség érdekéért van, mert uj culturát teremtett, mely culturán nyugszik a mai korban, az egész emberi nem civilisatioja s igy ezen cultura az egész emberiség köztulajdonába ment át. A protestantismus és a protestáns cultura hirdeti az evangyéliom igazságát. Elzen igazság nem dogma, sem nem confessio, sem intézmény, vagy tantétel, hanem a lelkekben élő hatalom, erkölcsi elhatározás, a gondolkodás ereje, a hit és szeretet melege. Szóval a szeretet vallásának mélyre ható, a hívők egész gondolat és érzelem világát teljesen betöltő gondolata, vagyis az Isten országának eszméje, mely bennünk vagyon. *) Lanfrey : Histoire de Napoléon I, V.-dik b.
