Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1901

28

tiválja a cselekvény fejlődését. A görög tragoediában ellenben a cselekvény fejlődik, csúcsára jut, véget ér; de a jellemek állandók, a cselekvény fordulata szerint sorsuk változik, de ők maguk a végén jobbára ugyanazok, mint kezdetben voltak. Lelkűk szenvedélyei megmaradnak, csak szerencséjök változik, csak sorsuk fordul.*)

Épen ez a hely vett legszebb világot Sophokles művészetére a jellemek ábrázolásában ; a jellemfejlesztésnek, a lelki harcznak, ha nem is modern értelemben vett, de az antik költészetben csakugyan ritka szép példáját látjuk itt Kreon lelki küzdelmének finom rajzában, lelke átalakulásának, megtörésének előkészítésében.

Kreon távozása után Antigone még egy hosszabb búcsúbeszédben mondja el, a mi még szivét nyomja. A halál gondolatába félig-meddig beletörődve, az élőktől a holtak felé fordul; abban keres vigasztalást, megnyugvást, hogy elhunyt szeretteihez jut le a holtak birodalmába. Ott feltalálja majd azt a szeretetet, mely lelkét eltölti, melyet azonban az élők tőle megtagadnak.

De valamint Kreon lelkében is csak az imént láttuk az ingadozásnak jeleit: úgy Antigone szent meggyőződésére, erős lelkére is ráborúl a kétség árnya, hisz még az istenek is elhagyták, el engedik veszni; bár később még egyszer hangoztatja hitét, hogy méltatlanul szenved, a miért az isteni félelmet, a kegyeletet ápolta szivében. A magyarázók csaknem mind úgy fogják fel, hogy Antigone ép oly erős meggyőződéssel megy a halálba, mint a milyen erős lélekkel tette véghezviteléhez fogott, pedig alakja igy sokkal emberibb, igazabb.

A palota ajtajában e közben újra megjelenik Kreon és elviteti a szolgákkal Antigonét.

Antigone sorsa tehát be volna fejezve. Mintegy búcsúszózatul énekli erre a kar következő énekét, apostrophálva őt a negyedik stasi- m o n b a n.

A darab összes kardalai közül látszólag ez van a leglazább összefüggésben a cselekvénynyel, sőt némelyek egyenesen nem is tartják ide- illőnek, helyén valónak a karének tartalmát. A kardal azt az eszmét fejezi ki, hogy a végzet szörnyű hatalma előtt mindennek meg kell hajolnia (c uoioióia ng óivctmg óéivá) s ezt az igazságot a mytho- logiából vett három példával világítja meg.

Dana e,**) L y k u r g o s***) és K 1 e o p a t r af) sorsát veszi el*) I. m. 202, 1.

**) Akrisios argosi királynak azt jósolták, hogy leányától, Danáétól születendő

unokája megöli majd őt. Hogy ezt megakadályozza, Danaet egy földalatti üregbe, vagy toronyba záratta. Mikor aztán Zeus aranyeső alakjában mégis bejutott Danáéhoz s ennek fia született, Perseus, Akrisios egy ládában anyát és gyermekét a tengerbe dobatta. Ezek azonban Seriphos szigetére jutva, megmenekültek s később Argosba visszatértek. A jós-