Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1901
6 is, hogy Sophokles több győzelmet aratott darabjaival a drámai versenyeken, mint akár Aeschylus, akár Euripides. A Blng Ala^vlnv Írója is azt mondja, hogy a tragoedia Sophoklessel érte el a bevégzett tökély fokát, (relei ÓTtjg.) Aristoteles mintául állítja oda Sophokles karát Euripidesével szemben, *) jellemző művészetére felhozza, hogy a költő saját mondása szerint olyanoknak mutatja az embereket, a milyeneknek lenniök kellene, **) a mit pedig ugyancsak Aristoteles,***) valamint Horatius f) szabályul állít fel a karra nézve, az ráillik Sophokles karára. S valóban a legnagyobb dicséret illeti Sophoklest és művészetét darabjainak tartalmi szépségéért, az igazi meseszövés, a drámai bonyodalom megteremtéséért épúgy, mint jellemzésének ideális emberi volta, a szerkezet tökéletessége és nemes költői szépségű nyelvezete tekintetében. Sophokles tragoediáiban a mű mint egész szép. Nemcsak a részek megalkotásában mester, hanem mint igazi művész a részek harmóniáját i? hasonlithatatlan tökéletességgel képes megteremteni. De leginkább áll ez karára nézve, melyet úgy tudott beleilleszteni tragoediáinak keretébe, hogy az (nem is tekintve a karnak a tragoediában feltétlenül helyet biztositó históriai jogosultságát) igazán nélkülözhetlen szükséges kiegészítő része lett a darabnak, a nélkül, hogy a cselekvény egységének, folytonosságának rovására a kellő határokat túllépné. Erre nézve legjobb példa darabjai közül Antigone. Mielőtt azonban a karnak a cselekvényhez való viszonyát, a kar szerepét Antigonéban elemeznők, szükséges előbb röviden körvonalaznunk a kar helyzetét és fontosságát a görög tragoediában. A görök tragoedia vallásos eredetének megfelelően a tragikus előadást a görög nép ünnepélyes, komoly aktusnak tekintette, a miben bizonyára nagy része volt a kar emelkedett, mély gondolatokat tartalmazó és költői magas szárnyalású énekeinek is. Ennek az ünnepélyes jellegnek természetesen bizonyos nyugodt méltóságban kellett külsőleg is nyilvánulnia; élénkség, feltűnőbb, gyorsabb mozgás nem illett volna a színpad személyeihez, ennélfogva a lelkiállapot külső kifejezése taglejtés vagy arczjátékkal nem volt lehetséges, másrészt meg a görög színház nagy terjedelme s a színészek álarcza miatt a nézők nem is látták, nem is értették volna meg a színész mimikáját. Ezen a hiányon tehát a kar volt hivatva segíteni az által, hogy a személyek lelkiállapotát színpadra lépésük előtt a nézőknek tudtára adta, valamint egyáltalában, ha új személy lépett fel, mindig a kar adta meg a szükséges felvilágositásokat. Elég példát találunk a kar ilyen szerepére *) Poet 18. **) Poet 25. ***) Problemata 19. 48. f) Ad Pisones 193-201.
