Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1901
5 jutunk, hogy későbbi darabjaiban, tehát drámaírói fejlődésével arányban lassanként nála is kisebb térre szorul valamivel a kar szerepe. Ugyanezt látjuk Sophoklesnél is. Sophokles ránk maradt darabjai közül a legrégibb Aíasban a karnak még csaknem ugyanakkora szerepe van, mint Aeschylusnál. Világosan láthatjuk tehát a fejlődésben az átmenetet, a fokozatos haladást. Sophokles tragoediáiban szembetűnő, hogy a karének terjedelemben kisebbült. A kar a cselekvésben tényleges részt nem vesz, hanem, mint igazi lyrai elem, inkább csak az érzelmek kifejezésére szorítkozik, a melyeket benne a cselekvés kelt. De egyúttal a személyek beszédét s cselekvését élénk figyelemmel kiséri, elmélkedik felettük, figyelmeztet, buzdít, tanácsol, helyesel vagy roszszal, magyaráz: szóval mindaz, a mit mond, vonatkozásban, belső összefüggésben van mindig a cselekvéssel. Euripidesnél ez az összefüggés már vagy igen laza, vagy épenséggel nincs meg. Nála a karnak már nincs semmi jelentősége, ugyannyira, hogy bátran el is lehetne hagyni. E szerint a fönteb megállapított három fejlődési korszak közül az elsőnek képviselője Aeschylus, a másodiké Sophokles, a harmadiké pedig Euripides. Az a kérdés merül fel már most előttünk, hogy a három közül melyik fokon tekinthetjük a görög tragoediát a legtökéletesebbnek. A históriai fejlődés azt mutatja, hogy a cselekvény fordított viszonyban áll a kar fejlettségével: minél inkább háttérbe szorul az utóbbi, annál inkább előtérbe lép a cselekvény. *) De viszont azt is konstatálnunk kell, hogy Hegel helyes megállapítása szerint a kar nélkülözhetlen, szükséges kiegészítő része a görög tragoediának. E szerint, habár a karnak a fejlődés törvényei szerint háttérbe kellett is szo- szorulnia a cselekvény, a drámai bonyodalom javára : az mégis csak bizonyos határig történhetett. Bármennyire is kifejlődött a drámaiasság, a kart ki nem szoríthatta volna a nélkül, hogy maga a műfaj létjogát ne vesztette volna el. Azt a tragoedia-költőt kell tehát a legkiválóbbnak elismernünk, a ki a tragoedia ellentétes részei közt egyensúlyt tudott létrehozni, a ki művészileg összhangzó egységbe tudta olvasztani a kart, a drámai cselekvénynyel. Ez a költő pedig Sophokles. Az ókor véleménye e tekintetben egybe hangzó. Xenophon Sokrates egyik beszélgetésében**) Sophoklest emlitteti legelsőnek a tragoedia-költésben, a mi talán a közfelfogásnak is megfelelt s a közvélemény Ítéletét is mutatja. Ezt bizonyítja különben az a körülmény *) Peez V. A görög tragoedia története. 112. 1. **) Memorabilia I. á.
